kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Izrael nem fogad be menekülteket

Izrael nem közömbös a menekültek tragédiája iránt, de nem tervezi befogadásukat - mondta Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap.

A miniszterelnök a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén kijelentette, hogy Izrael nem érzéketlen az afrikai és a szíriai menekültek emberi tragédiájával szemben, de Izrael kis állam, amelynek "nincs demográfiai és földrajzi mélysége".

Netanjahu Jichák Hercognak, az ellenzéki Munkapárt és a parlamenti ellenzék vezetőjének szombati szavaira felelt, aki szíriai menekültek Izraelbe fogadását sürgette humanitárius okokból.

A jeruzsálami közszolgálati rádió szerint a kormányfő azt is hozzátette, hogy "uralni kell határainkat az illegális munkakereső bevándorlókkal és a terroristákkal szemben." Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Izrael önfeláldozóan ápolta a szíriai harcok mintegy ezer sebesültjét.

Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy tanácskozott Olaszország és más államok vezetőivel az afrikai országoknak nyújtandó nemzetközi segítségről, amely enyhítené az elvándorlás okait.

Netanjahu azt is bejelentette, hogy Izrael vasárnap megkezdi a kerítés építését keleti határán is, az első szakaszban Timna és Eilat között, hogy megvédje az ott felépülő repülőteret. Az elválasztó rendszert később tovább folytatják a Golán-fennsíkig, ahol már korábban felhúzták a szomszédos országok és Izrael közötti kerítés-rendszert.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk