Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 10 éve

Jakobsen Petra, a Bonafarm cégcsoport HR-igazgatója

Jakobsen Petra közel 17 éve dolgozik HR-vezetőként. Karrierjében olyan cégek szerepelnek, mint a Shell, a PepsiCo, a Digital Equipment (ma HP), a Citibank és a GE. Utóbbinál 13 évet töltött európai szintű igazgatói pozíciókban.

images

Jakobsen Petra gyermekkorát Nigériában töltötte, családjával 9 évi kint tartózkodás után tértek végleg haza Magyarországra. Ez indította el a nyelvek tanulásának útján - mára angol, olasz és német felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, és beszél franciául, spanyolul, és hollandul is.
Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, ahol mellék szakirányként pszichológiát is tanult és diplomamunkáját is ez utóbbiból merítette.

A szakmai alapokat különböző multinacionális cégeknél szerezte meg: fél éves hollandiai gyakornoki munka a Shell központban, Rotterdamban, majd értékesítési képzések támogatása következett a PepsiCo-nál, ezután pedig HR-generalista pozíció a Digital Equipment Számítástechnikai Kft.-nél.

A legszívesebben a GE Consumer & Industrialnél töltött időszakra tekint vissza, ahol sokat fejlődött mind szakmailag, mind emberileg és rengeteg nagy kihívással járó feladatot, valamint nagy önállóságot kapott. A generalista, regionális HR-vezetői pozícióit itt ugyanúgy kedvelte, mint az európai kompenzációs és juttatási igazgatói, vagy az európai szervezetfejlesztési igazgatói feladatokat. Fentiek mellett több éven át ő látta el az európai e-HR-vezetői feladatokat is, ebben a szerepében leginkább HR rendszerfejlesztések és bevezetések tartoztak hozzá. Büszke arra, hogy 2008-ban ő építette fel a GE Consumer & Industrial európai Recruitment Center of Excellence-ét.

Petra 2009 őszén került a Bonafam csoporthoz, ahol 16 fős HR-csapatával összesen 5500 dolgozó, ezen belül 250 vezető munkáját támogatják. A cégcsoport tagvállalatai között olyan nevek találhatóak meg, mint a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt., a Csányi Pincészet Kft. vagy a Bonafarm-Bábolna Kft. A legfőbb kihívások itt a csoport tagvállalatainak integrálása, új képzési, teljesítmény értékelési rendszerek bevezetése, a vezetésfejlesztés és a toborzási folyamatok professzionális szintre emelése és az elmúlt évben a tehetség- és utánpótlás nevelés és fejlesztés volt.

Petra minden eddigi munkahelyén változások motorja volt: a legjobban a mostanihoz hasonló szituációkat szereti, ahol álmodhat egy nagyot, és együttműködő kollégákat és szabadságot kap az álom megvalósításához. Szeret újításokat és fejlesztéseket bevezetni, a folyamatokat egyszerűsíteni, és hisz abban, hogy ezt csak kiváló, és folyamatosan fejlődő HR-csapattal lehet elérni. Kifejezetten kedveli munkájában a vezetésfejlesztést és a coachingot, ugyanakkor úgy gondolja, hogy a HR-szervezet egyik legfontosabb feladata a minőségi kiválasztás. Az embereket ugyanis sokkal nehezebb utólag fejleszteni, mint a megfelelőeket megtalálni egy-egy pozícióra - még ha ez időnként időbe telik is.

Magánéletében két gyermek (9 és 11 évesek) édesanyja, és szemész orvos férjének boldog párja. A Mensa HungarIQa tagja már 17 éve - férjével is itt ismerkedett meg és baráti körének jelentős része is innen származik. Szabadidejét igyekszik sokszínűen tölteni: utazás, póker, mozi, főzés, borozás, bulizás, biciklizés, billiárd, fitness, görkorizás, ping-pong, kertészkedés, olvasás, és kreatív ajándékkészítés mind megférnek a palettán. Legszívesebben gyermekpszichológiai, és vezetői szakkönyveket olvas.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk