Megjelent: 16 éve

Jaksity György az Év Üzletembere

A 2003 óta Magyarországon is meghonosított Év Üzletembere díj legújabb kitüntetettje Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója.

Az Ernst & Young által alapított, nemzetközi szinten elismert Év Üzletembere díj csak néhány éve jelent meg Magyarországon. Eddigi díjazottjai között az ország legnagyobb és legeredményesebb magyar vállalatainak vezetői voltak, hozzájuk csatlakozott ebben az évben a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója és ügyvezető igazgatója, Jaksity György. A díjat odaítélő Független Bíráló Bizottság döntése alapján a vállalatvezető egyesíti magában mindazt, ami egy jó vezető ismérve: stratégiai gondolkodásával élvonalbeli pozícióba hozta az általa irányított céget, és a kiemelkedő pénzügyi eredmények mellett személyében is alkalmas munkatársai motiválására.

Jaksity György a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnökeként részt vett a magyar értékpapírpiac újraélesztésében, és emellett több szervezet, így a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége munkájában. Korábban tagja volt az EFFAS igazgatóságának is. Gyakran tart előadásokat a magyar és közép-kelet európai értékpapírpiacról, ezenkívül a Bankárképző és több hazai oktatási intézmény előadója a corporate finance és a befektetési elméletek területén. (A hagyományoknak megfelelően tavaly is két kategóriában - "Az Év Informatikai Cégvezetője", valamint "Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója" - versenyeztek az informatika szakemberei.)

Hangsúlyt helyeznek a CSR elvek teljesítésére

A Concorde alapítója, ügyvezető igazgatója, és egyben az igazgatóság elnöke a társaság valamennyi kulcsfontosságú területén aktív részt vállal, és az üzleti tevékenység irányításán és felügyeletén kívül a társaság társadalmi felelősségvállalási programjaiért is felelős. Ennek megfelelően több non-profit szervezet alapítója, így a Mosoly Alapítvány, a Bátor Tábor Alapítvány, a Mosolyország Alapítvány, illetve a Mosoly Otthon Alapítvány elindítása is részben az ő nevéhez fűződik. A Concorde Jaksity György hitvallását követve nem csak puszta anyagi támogatással járul hozzá az alapítványok fenntartásához, hanem azok munkájának megszervezésében, tevőleges segítésében is közreműködik.

A Concorde Értékpapír Zrt. 1993-ban alakult, és mára a legnagyobb független befektetési társasággá vált Magyarországon, melynek szolgáltatásai lefedik a külföldi és a magyar intézményi, valamint lakossági ügyfelek igényeit. Míg kezdetben csak a Budapesti Értéktőzsdén volt tag, addig ma már tagja a frankfurti és varsói értéktőzsdének is, illetve ezeken túl a világ bármely tőzsdéjének bármely termékét forgalmazza. A kezdeti 6 főről időközben 140 főre bővült munkatársainak létszáma, és 2006-ban 2 milliárd forint konszolidált nyereséget ért el. (A KÜRT Zrt. elnöke, dr. Kürti Sándor a magyar üzleti élet első olyan képviselője, aki zsűritagként részt vehetett a világ legjobb üzletemberének kiválasztásában.)
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk