kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Január 12-én kezdődik idén a kötelező e-bevallás

A napokban számos adó- és járulék beadásának és megfizetésének határideje jár le. Január 12-ig többek közt az szja- és a különadó-előleget, az evát, az ekhot, a munkaadói és a munkavállalói járulékokat kell megfizetni. Olvassa el részletes tájékoztatónkat!

Január 12-én, pénteken az év első fontos adózási határideje. Az arra kötelezetteknek (többnyire cégeknek és egyéni vállalkozóknak, valamint az azt választóknak) 2007. január 1-jétől kötelező havonta elektronikus úton bevallást tenniük a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról. Január 1-jétől az ezen bevallásokon felüli valamennyi adóbevallási és adatszolgáltatási kötelezettséget szintén elektronikus úton kell teljesíteni.


Idejében adja be!
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az adózási határnapokon délelőtt 11 és 12 óra, valamint délután 14 és 16 óra között ugrásszerűen megnő az elektronikus rendszer forgalma. A nagy forgalom okozta fennakadások elkerülése érdekében arra kérjük az adózókat, hogy az elektronikus bevallást lehetőleg ne hagyják az utolsó napra! Felhívjuk figyelmüket arra is, hogy a bevallás siketelenségétől függetlenül az adót vagy járulékot az arra kijelölt időpontban be kell fizetni! Az elektronikus adó- és járulékbevallás az Ügyfélkapun keresztül, a Kormányzati Portálon történik. Az Ügyfélkapu használatához regisztrációra van szükség (a kötelezetteknek ezt december 31-ig kellett teljesíteniük), ez bármelyik okmányirodában elvégezhető, vagy ha az ügyfél rendelkezik minősített elektronikus aláírással, akkor interneten keresztül is a Kormányzati Portálon. Okmányirodába időpontot foglalhat elektronikusan is. Az adó- és járulékbevallással kapcsolatos ügyfélkapus regisztrációt az APEH-hez is be kellett jelenteni (06180-as nyomtatvány).

Segítség az elektronikus adó- és járulékbevalláshoz

Segítség az elektronikus adó- és járulékbevalláshoz
Ügyfélkapu-regisztráció
Ügyfélkapu-regisztráció elektronikus aláírással
Adó- és járulékbevallás feltöltése az Ügyfélkapun keresztül
Időpontfoglalás okmányirodába ügyfélkapu-regisztrációhoz

Ha további segítségre van szüksége, hívja az éjjel-nappal működő Ügyfélvonalat!

Megbízott útján is teljesíthető

Amennyiben a jövő évtől az adózásra kötelezett nem saját maga kívánja vállalkozásának bevallásait az interneten keresztül benyújtani, hanem továbbra is meghatalmazottal (pl. könyvelő), akkor a feladatra továbbra is adhat meghatalmazást vagy megbízást törvényes vagy a meghatározott szabályok szerinti képviselőjének. Ebben az esetben a képviselőnek kell rendelkeznie személyes ügyfélkapu-regisztrációval. Az ügyfélkapu-regisztráció kötelezettsége ebben az esetben teljesítettnek minősül.

A legközelebbi adó- és járulékbefizetési határidő: január 12.

• a munkáltató által levont személyi jövedelemadó-előleg, különadó-előleg befizetése
• a kifizető által levont személyi jövedelemadó-előleg, különadó-előleg befizetése
• az egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő által fizetendő adóelőleg, a nem kifizetőtől származó jövedelmet szerzett, továbbá a kifizetőtől származó jövedelmet szerzett (amennyiben a kifizető az adóelőleget bármely okból nem vonta le)
• magánszemély adóelőlegének befizetése
• átalányadó, tételes átalányadó befizetése
• a külföldi személytől levont adó befizetése
• az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás befizetése
• a vállalkozói járulék befizetése
• az egészségügyi hozzájárulás befizetése
• a START-kártyával rendelkezőkre vonatkozó 15 és/vagy 25%-os mértékű kötelezettség befizetése
• munkáltató által levont járulék (tagdíj, tagdíj kiegészítés) befizetése
• kifizető által levont járulék (tagdíj, tagdíj kiegészítés) befizetése
• a Tbj. 4. § b) pontja szerinti egyéni vállalkozó által fizetendő járulék (tagdíj, tagdíj kiegészítés) befizetése
• társas vállalkozás által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék befizetése
• a magánszemély által a Tbj. 39. § (2) bekezdése alapján fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék befizetése
• a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék befizetése
• munkaadói járulék befizetése
• munkavállalói járulék befizetése
• az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti havi bevallás a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról, tagdíjakról és egyéb adatokról
• bevallás a 2006. szeptember 1-jétől havi bevallás benyújtására kötelezett egyéni vállalkozó egyes adó-, járulék- és hozzájárulás kötelezettségeiről

A legfontosabb határidők és adatszolgáltatások

Januárban és februárban a következő határnapokon a következő fontosabb adatszolgáltatási, bevallási kötelezettségek lesznek (természetesen a határnapokon kisebb bevallási kötelezettségek is léteznek (pénzintézeteknek, környezetvédelmi adóra kötelezettek stb.).
Január 12. Járulékbevallás és befizetés

Január 20. (szombat miatt január 22-re halasztva) Áfa (havi és negyedéves) bevallás és befizetés, Társasági adóelőleg bevallás és befizetés (havonkénti vagy negyedévenkénti adóelőleg fizetése esetén)

Január 31. Bevallás a 2006-os évről azoknak az új adózóknak, akik 2007. évtől elektronikus adózásra kötelezettek, akik magánszemélyek utáni kifizetésről adóznak. Nyomtatvány: 06084

Február 5. Bevallás a 2006-os évről azoknak az új adózóknak, akik 2007. évtől elektronikus adózásra kötelezettek, akik jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet. Nyomtatvány: 06084

Február 10. (szombat miatt február 12-re halasztva) Bevallás a 2006-os évről azoknak az új adózóknak, akik 2007. évtől elektronikus adózásra kötelezettek, akik kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozók. Nyomtatvány: 06084

Február 12. Járulékbevallás és befizetés

Február 20. Áfa (havi és negyedéves) bevallás és befizetés, társasági adóelőleg bevallás és befizetés (havonkénti vagy negyedévenkénti adóelőleg fizetése esetén)

Adófizetési határidők az APEH honlapján

2007. január
2007. február

FORRÁS: Magyarország.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek