Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Január 15-ig eldől, sztrájkolnak-e a pedagógusok

Január 15-éig eldől, sztrájkolnak a pedagógusok vagy sikerül megegyezniük a kormányzattal. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az érdekvédelmi szervezetek nem állnak fel a tárgyalóasztaltól addig, amíg úgy látják, van értelmük a tárgyalásoknak.

A PDSZ elnöke megemlítette: a szakszervezetek állítják, hogy a közoktatás alkalmazottjai sztrájk idején nem kötelezhetők az elégséges szolgáltatásokra, de az őket felügyelő minisztérium ezt vitatja. A fővárosi munkaügyi bíróság 15 napon belül hoz jogerős ítéletet ez ügyben, a legkésőbb január elejéig várható döntés - jegyezte meg.

Mendrey László közlése szerint a tárgyalásokon nem történt elmozdulás az iskolák államosításának elhalasztására vonatkozóan, ezért beadványt írtak a parlamenti képviselőknek, hogy a kérdésben forduljanak az Alkotmánybírósághoz. Hozzátette, a kormányzat ugyanakkor azt kommunikálja, hogy akadálymentesen zajlik az átadás-átvétel folyamata, azonban értesüléseik szerint a rohammunka jellemző ezen a területen.

Kitért arra, hogy ugyanígy az életpályamodell és a pedagógus-béremelés ügyében sem jutottak előbbre, és véleménye szerint az új típusú munkaidő-szervezés megemelt terhelést jelent majd a tanároknak az eddigi heti 51 órás munkaidejükhöz képest. Közölte: egyelőre nincs megállapodás a munkaidő-számításban, mert a pedagógusok kötelező óraszámát ugyan "általában" 22 órában határozzák meg, de ettől tankerületenként, iskolánként eltérések lehetnek. A húszszázalékos béremelés terén sincs eredmény, a tárgyalások során pedig Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azt mondta, ebben nem kompetens - jegyezte meg a szakszervezeti vezető.

A tárgyalások eredményeként értékelte, hogy a tanároknak a heti 32 órát nem feltétlenül kell az iskolában tölteniük, ez az igazgató döntésétől függ, valamint azt, hogy az igazgatók visszakapnak bizonyos jogköröket. Mendrey László utalt arra: a középiskolások csütörtöki tüntetésén nem vették át a kormányzat képviselői a diákok petícióját arra hivatkozva, hogy a megmozdulás nem volt bejelentve. A demonstrációt ugyanakkor a szolidaritás legszebb jeleként, a tanárok és a diákok összefogásaként értékelte. Szerinte a kormány a felsőoktatás terén tévedett, amikor azt gondolta, hogy az emberek "bevesznek mindent".

A PDSZ elnöke azt mondta, a felsőoktatás egyeztetés nélküli keretszámcsökkentésére a szülők és a diákok sem számítottak. Meglátása szerint ennek egyik következménye lehet, hogy a szűkülő lehetőségek miatt sokan szakközépiskolában folytatják tanulmányaikat a gimnáziumok helyett, mert ott legalább szakmát szereznek, míg a gimnáziumokból nehéz lesz bejutni államilag finanszírozott egyetemi, főiskolai helyekre.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk