kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Januártól új előírások vonatkoznak a nyomtatványokra

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
2006. december 20.

A számla, egyszerűsített számla, nyugta nyomtatványokat előállító adózók részére az APEH által kijelölendő sorszám-tartományokkal kapcsolatban

A Magyar Közlöny 2006. október 27-ei 131. számában megjelent a számla, egyszerűsített számla és nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló 24/1995. (XI. 22.) PM rendeletet (továbbiakban: R.) módosító 25/2006. (X. 27.) PM rendelet. A R. 2007. január 1-jétől hatályos 1/A. §-a szerint a R. 1. § (1) bekezdésében megjelölt bizonylatok kizárólag az állami adóhatóság által a nyomtatvány előállítója részére kijelölt sorszámtartományba illeszkedő nyomtatott sorszám alkalmazásával, az adott sorszám egyszeri felhasználásával állíthatók elő.

Az új előírás a számla, egyszerűsített számla, nyugta nyomtatványokra (továbbiakban együtt: nyomtatványok) vonatkozik, melyek nyomdai úton készülnek, és melyeknek adóigazgatási azonosításra alkalmasságához - egyebek mellett - elengedhetetlen a gyártáskor nyomtatott, folyamatos sorszámozás, valamint a szigorú számadás alá vonás. Ide tartozik a formátumtól, adattartalomtól, lapszámtól függetlenül minden számla- és nyugtanyomtatvány (pl. a szabadlapos, leporellós, vagy a számlakibocsátó adatait előre nyomtatottan tartalmazó egyedi számlák, és az idegen nyelvű számlák is).

Nem vonatkozik az új előírás a R. 1. § (6) bekezdésében szabályozott nyomtatványok (pl. jegyek, számlázó programmal, vagy elektronikus úton kiállított számlák) előállítására.

Az állami adóhatóság a sorszámtartományt a nyomtatvány-előállítói tevékenységét az állami adóhatósághoz bejelentett, adószámmal rendelkező adóalany írásos (postán vagy bármelyik APEH ügyfélszolgálati irodán benyújtott) kérelmére jelöli ki. A kérelmet az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatalához (címe: 1054. Budapest, Széchenyi u. 2.) kell címezni. A kérelem elbírálásának határideje 30 nap, elbírálásáról és a nyomtatványok kijelölt azonosítóiról az adóhatóság írásban, postai úton, a kérelmező adóhatósághoz hivatalosan bejelentett levelezési címén tájékoztatja a kérelmezőt.

A sorszám folyamatosan nyomtatott, 12 karakterből álló betű-, írásjel- és szám- kombináció, melyet csak 1 db nyomtatvány előállításánál lehet felhasználni.

A sorszám-tartomány meghatározásához a kérelemnek a nyomtatvány-előállító azonosító adatain kívül tartalmaznia kell az előállítani kívánt nyomtatvány típusát (számlatömb, egyszerűsített számlatömb, számla leporelló, nyugtatömb), és igényelt mennyiségét (garnitúra számát: pl. 25 vagy 50 lapos, leporelló esetén a kiszerelési egység darabszámát: pl. 900-as kiszerelési egység). Ezen adatok hiányában a kérelmezőt az APEH hiánypótlásra szólítja fel, melynek teljesítéséig eltelt idő az elbírálás határidejébe nem számít bele.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az APEH a kérelmek megfelelő adattartalommal történő benyújtásának megkönnyítése érdekében (javaslati jelleggel) irat-mintát szerkesztett, amelyet az Adó és Pénzügyi Értesítő (AEÉ.) 2006. decemberi számában az e tárgyban megjelenő közlemény mellékleteként megjelentet. Az irat-minta 2006. december 20-ától letölthető az APEH internetes honlapjáról is.

Tekintettel arra, hogy a R. módosítása 2007. január 1-jén lép hatályba, az esetlegesen ezt megelőzően benyújtott kérelmek érdemi vizsgálatára, elbírálására, a sorszám-intervallumok meghatározására és kiadására is csak 2007. január 1-jét követően kerül sor.

Tájékoztatjuk a nyomtatvány-előállítókat és forgalmazókat, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 172. § (1) bekezdés 2007. január 1-jétől hatályos m) pontja szerint a magánszemély adózó 100 ezer, más adózó 200 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható, ha az e törvény felhatalmazása alapján kiadott külön jogszabályban (R.) meghatározott feltételek megsértésével állít elő és/vagy hoz forgalomba nyomtatványt.

Tájékoztatjuk továbbá a nyomtatvány- előállítókat, forgalmazókat és felhasználókat, hogy a 25/2006. (X. 27.) PM rendelet 2. § (2) bekezdésének értelmében a 2007. január 1-jét megelőzően előállított nyomtatványok 2007. június 30-ig forgalmazhatóak, és 2007. december 31-éig használhatók fel.

A megkezdett nyomtatványtömböket 2007. december 31. napjával le kell zárni. A fel nem használt nyomtatványtömböket utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal alátámasztottan 2008. január 31.-éig selejtezni kell.

Felhívjuk a nyomtatványértékesítők figyelmét, hogy a 25/2006. (X. 27.) PM rendelet. 2. § (3) bekezdése szerint 2007. első félévében a nyomtatványértékesítésről kiállított számlában a nyomtatvány értékesítője a 24/1995. PM rendelet 1. § (2) bekezdésében tárgyalt adatokon túl a nyomtatvány előállításának évét is köteles feltüntetni a számlában.

FORRÁS: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek