kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Járatokat töröltek az olasz légiirányítók sztrájkja miatt

Számos járatot töröltek a légiirányítók, és a földi személyzet négyórás sztrájkja miatt Olaszországban. Az Alitalia olasz légitársaság 196 járat törlésére kényszerült, de több már társaság is hasonlóan súlyos veszteséget szenvedett.Számos járatot töröltek, továbbiakat pedig jelentős késéssel indítottak Olaszország szerte szombaton a légi irányítók és a földi személyzet négyórás sztrájkja miatt. Csak az Alitalia olasz nemzeti légitársaság 196 járat törlésére kényszerült, ezek közül 116 nemzetközi viszonylatban közlekedett volna. A Lufthansa német légitársaság hat, olasz partnervállalata, az Air One pedig tizenhat járatot el sem indított. A külföldi légitársaságok jó részének sikerült a sztrájkon kívüli időszakra átütemezni olaszországi repülőjáratait, ám az olyan fapados légitársaságokat, mint például az ír Ryanairt, súlyosan érintette a munkabeszüntetés.Az olasz légi irányítás (ENAV) dolgozói és a repterek földi személyzete szombaton déltől délután négy óráig tart munkabeszüntetést, így tiltakozva amiatt, hogy szerintük a munkaadó megsérti a munkaszervezésre vonatkozó, a kollektív szerződésben rögzített szabályokat. A légi irányítók sztrájkja elsősorban a római és milánói repülőtereket érinti.(MTI)Korábban:Átálltak az új rendszerre a légiirányítókKatasztrófától tartanak a légiirányítókRekordnyereséget ért el Kína vezető légitársasága        Az [origo] kiadója a T-Online Magyarország Rt. © Minden jog fenntartva
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek