kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Jó gyakorlatok hátrányos helyzetűek foglalkoztatására

Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA NKft.) a "FoglalkoztaTárs - Társ a foglalkoztatásban" című kiemelt projekt keretén belül 2013. november 12-én Tematikus Konferenciát rendezett "Hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása, jó gyakorlatok bemutatása" témában, Budapesten.

images

A kiemelt projekt célja a foglalkoztatás-fejlesztési programok eredményességének növelése, a projekt megvalósító szervezetek szakmai támogatása, bevált módszerek elterjesztése, valamint módszerfejlesztés és tudástár létrehozása. A konferencia a foglalkoztatási programokat megvalósító szervezetek hálózati együttműködésének fejlesztését, tapasztalatátadását, a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását érintő hazai és nemzetközi jó gyakorlatok megismertetését tűzte ki céljául.

A mintegy 120 résztvevőt számláló országos rendezvényen foglalkoztatási projektet megvalósító civil szervezetek, önkormányzatok, munkaügyi központok, egyházi szervezetek és vállalkozások szakemberei, valamint a témában jó gyakorlattal rendelkező hazai kis- és középvállalkozások és nemzetközi nagyvállalatok képviselői vettek részt. Az előadások során 15 különböző jó gyakorlat került bemutatásra.

A délelőtti plenáris előadásokat követően a konferencia négy tematikus szekcióban zajlott: megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, női esélyegyenlőség, fiatalok foglalkoztatása és a forprofit és civil szervezetek közötti fenntartható együttműködés témakörökben cseréltek tapasztalatot a résztvevők, a bemutatott jó gyakorlatok mentén. A szekciók World Café módszerrel kerültek lebonyolításra, amely a csoportos kreativitásra épít. A kis csoportokban zajló párbeszédek során a résztvevők megosztották egymással érzéseiket, gondolataikat, céljaikat, ötleteiket, és megismerhették, megérthették egymás szempontjait.

A konferencia elérte célját, a résztvevők saját gyakorlatukba beépíthető jó példákkal, új ötletekkel, új kapcsolatokkal gazdagodtak, ami nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatását támogató munkájuk a jövőben még eredményesebbé váljon.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, jelenleg 150 ezer megváltozott munkaképességű embernek van munkahelye. Teljes cikk

Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás

Egy friss kutatásban mindössze a dolgozók 6 százaléka érezte úgy, hogy a zene elvonja a figyelmét a munkáról. Teljes cikk

Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén

A mesterséges intelligencia (MI) segítségével megalkotott műsorvezető mutatkozott be a Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában -... Teljes cikk