kapubanner for mobile

Jól startolt az OTP SZÉP kártya

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Dinamikus növekedést tudhat magáénak az OTP SZÉP kártya: három hónap alatt megháromszorozódott az elfogadóhelyek száma, ráadásul a kártyán nyújtható szolgáltatások kibővülésével ez a folyamat jelentősen felgyorsulhat. Alaptalanok voltak tehát azok az aggodalmak, amelyek szerint az adóváltozások a cafeteria-juttatások korának végét jelezhetik.

Milyen előnyöket nyújt az OTP SZÉP kártya a munkáltatók és a munkavállalók számára?

  • Sokoldalú, mert a három a különböző alszámla segítségével szolgáltatások széles skálája érhető el, az éttermi fogyasztástól az uszodalátogatásig.
  • Egyszerű, mert minimális adminisztrációt igényel, a juttatások átutalással kerülnek az elektronikus kártyára.
  • Praktikus, mert pontosan annyit vonnak le róla, amennyibe a szolgáltatás került.
  • Napra kész, mert aktuális egyenlegét telefonon és interneten keresztül is bármikor lekérdezheti.
  • Biztonságos, mert az elveszett SZÉP Kártya letiltható és pótolható, miközben a juttatás nem vész el.
  • Garantált és elérhető, mert az OTP SZÉP Kártya mögött Magyarország legnagyobb bankja, az OTP Bank fióki és kártyaelfogadó hálózata áll.
  • Olcsó, mert a kártya bevezetése sem a munkáltatónak, sem a munkavállalónak nem jár külön költséggel.



Az egyes alszámlák éves kerete:


Szálláshely: 225 000 Ft
Vendéglátás: 150 000 Ft
Szabadidő: 75 000 Ft
"Máris több ezer elfogadóhellyel állunk szerződéses kapcsolatban" - számolt be az eredményekről Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a kártya-használók száma már több tízezres nagyságrendű. "Ami az átlagos feltöltések nagyságát illeti, a kártya tavaly júliusi indulása óta ez az összeg 60 000 forint körül mozog, azonban ez még a kibővült szolgáltatási körre való átállás előtti időszakra vonatkozik, így idén mindenképpen növekedésre lehet számítani" - tette hozzá a vezérigazgató. Róth Lajos várakozásai szerint a SZÉP kártyára utalt átlagos juttatások éves mértéke a 100 000 forintot is meghaladhatja.

Róth Lajos kifejtette, hogy az OTP Cafeteria kártya forgalmazása terén szerzett négyéves tapasztalatuk alapján úgy látják, hogy a vendéglátás alszámlára érkezik majd a legtöbb és legnagyobb összegű juttatás, ezt követi majd a szálláshelyi valamint a szabadidős alszámla.


Mire jó a SZÉP kártya?



Az idei évtől jelentősen megváltozott a béren kívüli juttatások rendszere, számos elem kikerült a kedvezményes adózású juttatások közül, azonban összességében növekedett például a meleg-étkezésre fordítható juttatások kerete. Az egyik legfontosabb változás a tavalyi évhez képest, hogy a 2011. közepe óta piacon lévő Széchenyi Pihenőkártyáról (SZÉP) már három különböző juttatási elem, úgynevezett alszámla vált elérhetővé.

A SZÉP kártya első magyarországi kibocsátójának, az OTP Pénztárszolgáltató várakozásai szerint a legnépszerűbb alszámla a meleg-étel juttatás lesz, úgy vélik, erre kérnek majd legtöbben utalást a munkáltatójuktól, illetve ezt fogják a leggyakrabban igénybe venni. Szintén komoly népszerűségnek örvendhet a szálláshelyi juttatások alszámlája is, hiszen 2012-től adható cafeteria-juttatások közül már csak kizárólag a SZÉP kártyával lehetséges rendezni a belföldi üdülések, hotelszámlák költségeit. A harmadik, OTP SZÉP kártyáról használható alszámla a szabadidős juttatásoké. Ennek segítségével 2012-től már a rekreációs lehetőségek széles skálája válik elérhetővé. Kártyánkat felhasználhatjuk edzőtermekben, uszodákban, fürdőkben, de akár állatkerti belépőt is válthatunk vele.

2012-ben várhatóan a kártyafelhasználók és az elfogadóhelyek száma egyaránt dinamikusan növekszik majd. Ehhez a bázist az OTP csoport stabil háttere, elektronikus utalványok forgalmazásában szerzett évtizedes tapasztalata, valamint országos lefedettsége adja.

Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek