kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Jordán Szabolcs, a BDO Magyarország Recruitment és Expat üzletágának vezetője

Jordán Szabolcs tanulmányai során fokozatosan talált rá arra a pályára, amely alig egy évtized alatt is alapos tapasztalati hátteret, komoly szakmai sikereket és szép karriert biztosított számára. Új pozíciójában egy már most is meghatározó piaci szereplő, a BDO Magyarország munkaerő-toborzási szerepének további növelése a legfontosabb feladata.

A HR területen immár évtizedes tapasztalattal rendelkező Jordán Szabolcs a TESK Tanácsadó Kft.-től érkezett a BDO-hoz, ahol 2007-től senior tanácsadói, majd 2013-tól csoportvezetői pozíciót töltött be. Előtte három évig a VISTAS Vezetőkiválasztó és Személyügyi Tanácsadó Iroda HR tanácsadója volt. Tevékenységének középpontjában mindvégig elsősorban a közép- és nagyvállalatok számára végzett munkaerő-toborzás és -kiválasztás állt.



Jordán Szabolcs egy kis baranyai, sváb faluban, Palotabozsokon nőtt fel, és komoly vargabetűkkel jutott el jelenlegi szakmájáig. „Édesapám kőművesként dolgozott, ezért én is hasonló területet választottam, és egy pécsi építőipari technikumba jelentkeztem (Pollack Mihály Építőipari Szakközépiskola). Kezdetben rosszul, majd később már kifejezetten jól ment a tanulás” – vallja a legkorábbi kezdetekről. Mivel a humán készségei bizonyultak erősebbnek, először a Pécsi Tudományegyetem filozófia szakára került, ahonnan rövid úton átjelentkezett pszichológia szakra. Hamar elhatározta azonban, hogy a klinikumban nem kívánja megméretni magát, ezért két év pszichológiai képzés után kezdte el az egyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési karán a HR szakot is.

A két tanulmányi vonalat lezáró diplomák átvételét követően 2004-ben Budapestre költözött. Ekkor még nem volt határozott elképzelése arról, hogy a HR mely területén próbálja ki magát, de a toborzás-kiválasztás vonzotta a legjobban. „Első munkahelyem (VISTAS) egy kisvállalkozás volt, ahol a budapesti irodát egy személyben kellett vezetnem. Igazi mélyvíz volt ez pályakezdőként, nagyon nagy önállóságot kívánt meg, de hamar belejöttem a munkába. Elsősorban multinacionális gyárak számára kerestem fehérgalléros pozíciókba jelölteket, nagyrészt mérnököket, de egyéb, háttértámogató pozíciókra is toboroztam” – emlékszik vissza az ott töltött évekre.

Három év után újabb kihívások reményében jött el a cégtől. A TESK Tanácsadó Kft.-hez pályázott, ahol a mérnöki csoportba vették fel HR tanácsadónak. Itt nagyobb cég lévén, nagyobbak voltak a léptékek – több partner, több interjú, letisztultabb feladatkör. Számos termelő vállalat számára folytatott kereséseket, jellemzően mérnöki területre, de előfordult sok gazdasági, és vezetői pozíció is. Több alkalommal elnyerte az Év tanácsadója címet, 2013-ban pedig elvállalta az Engineering csoport vezetését is, miközben az operatív feladatai is megmaradtak.

Jordán Szabolcs a BDO Magyarországnál is korábbi tevékenységét folytatja, ám ez kiegészült egy számárra új tevékenységgel, az expat szolgáltatással. Szakmai stratégiáját így fogalmazza meg: „Az elődöm, aki kismama lett, egy sikeres üzletágat adott tovább, melyet szeretnék tovább építeni, és kiegészíteni a jellemzően gazdasági és IT portfóliót, egyéb, például mérnöki területekkel is. Fontosnak tartom, hogy valódi partnerként tekintsenek ránk az ügyfeleink, akik nem kihasználni akarják a sikerdíjas rendszert, hanem win-win helyzetre törekednek, és ezáltal bizton számíthatnak ránk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindehhez kiváló a háttér: egy kompetens tanácsadói csapat, a szolgáltatáshoz szükséges eszközök, és egy komoly hátterű, stabil, fejlődő vállalat segíti munkámat.”

A szakember a munka és a magánélet kiegyensúlyozottságában hisz. „Maximálisan komolyan veszem a munkámat, de ahogyan mondani szokás – azért dolgozom, hogy éljek”. Ennek szellemében szeret új dolgokat kipróbálni. Széles érdeklődési köre van, és sok, régi jó barátja.

Különlegesebb hobbijai közé tartozik a szerepjáték, illetve a hegymászás. Utóbbi révén gyermekkora óta meglévő tériszonyával vette fel a harcot. Mivel a természetet is szereti, amikor csak teheti, túrázik, hegyet mászik, kalandozik bel- és külföldön egyaránt. Mindezt egyelőre minden kötöttség nélkül meg is teheti, mivel a családalapítás ideje még nem jött el számára.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk