kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Jövőre csökkennek az adóterhek

Jövőre csökkennek az adóterhek

2004. július 9., péntek
Csökkenő adóterheket és állami újraelosztást, növekvő foglalkoztatást, valamint a költségvetési hiány mérséklését szolgálja a 2005-ös költségvetés - jelentette be pénteken Draskovics Tibor. A pénzügyminiszter elmondta: kormányon belül pályázati rendszerrel, úgynevezett nullabázisú tervezéssel készül a jövő évi büdzsé.

Új korszak kezdődött Magyarország számára. A rendszerváltás véget ért, hazánk egy normális európai állam, így másként kell gondolkodni, másként kell cselekedni, egyebek mellett másként kell költségvetést készíteni, mint eddig - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Draskovics Tibor.

Továbbra is 4,6 százalékos hiány a cél

A pénzügyminiszter szerint a Felzárkózás programja elnevezést viselő gazdaságpolitikai koncepció - amelyet hazánk konvergenciaprogramjaként Brüsszel a hét elején elfogadott - megmutatta azt, hogy a kormányzat tudja, mit akar: csökkenő államháztartási hiányt, mérséklődő adókat, a foglalkoztatás bővülését és így az életkörülmények javulását. A 2005-ös költségvetés elkészítésekor így azt kell megmutatni: azt is tudja, hogyan kell ezeket a célokat elérni - tette hozzá

Draskovics Tibor pénzügyminiszter
Fotó: MTI


.

A pénzügyminiszter szerint a 2005-ös költségvetés jó alapokon készülhet, hiszen a 2004-es makrogazdasági folyamatok a tervezettek szerint, esetenként annál kedvezőbben, alakulnak - mondta a pénzügyminiszter. Draskovics Tibor leszögezte: azzal számolnak, hogy a 4,6 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány újabb intézkedések nélkül is teljesül, de a kormány kész újabb beavatkozásra is a hiánycél elérése érdekében. A jövő évi büdzsé - a konvergenciaprogrammal összhangban - 4,1 százalékos hiányt irányoz elő.

Az ideinél is kevesebb jut működési kiadásokra

A 2005-ös költségvetés és gazdaságpolitika tervezésekor az egyik legfontosabb cél az, hogy többen többet keressenek - húzta alá a pénzügyminiszter. Elmondta: a jövő évtől számottevően bővül a foglalkoztatás a versenyszektorban. A közszférában viszont a kisebb, ám hatékonyabban működő állam megteremtése érdekében újabb létszámcsökkentések várhatók. Ez a pénzügyi tárca vezetője szerint nem központilag vezérelt lesz, az ágazati miniszterek dönthetnek arról, hogy az általuk végzendő feladatokat milyen létszámmal tudják ellátni.

A pénzügyi kormányzat elkötelezett amellett, hogy a központi költségvetés kiadásai reálértéken csökkenjenek - mondta a pénzügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy a kiadások nem növekednek olyan ütemben, mint amilyenben a bruttó hazai termék növekszik majd. A működési költségeket ennél is takarékosabban tervezik, ilyen célú kiadásokra az ideinél kevesebb pénzt kapnak az intézmények 2005-ben

Szeptember 30-ig kerül az Országgyűlés elé a 2005-ös költségvetés

Az államháztartási törvény szerint a kormánynak minden évben június 30-ig (országgyűlési képviselőválasztás évében július 31-ig) kell tájékoztatnia az Országgyűlést arról, milyen fő irányai lesznek a következő évi gazdaság- és költségvetési politikának; ezt idén a konvergenciaprogramban foglalta össze a pénzügyi kormányzat. A pénzügyminiszter az elfogadott költségvetési irányelvek alapján állítja össze a költségvetés részletes tervezetét, amelyet augusztus 31-ig terjeszt a kormány elé.

A kormány szeptemberben a tervek szerint két olvasatban tárgyal a büdzsé tervéről, és a törvényi előírás szerint szeptember 30-ig nyújtja be az Országgyűlésnek a törvényjavaslatot. A fejezeti részletező táblázatokat és ezek szöveges indokolásait október 15-ig kell benyújtani. Az Országgyűlésnek november 30-ig határozatban kell összegszerűen meghatároznia a fejezetek bevételi és kiadási főösszegét, a hiány, illetve a többlet mértékét, ezt követően a módosítójavaslatok a többlet vagy hiány mértékét, és az addig meghatározott előirányzatok összegét már nem változtathatják.



.

Új módszerrel tervezik a minisztériumi programok költségvezését

A jövő évi költségvetés készítésével új fejezet kezdődik - mondta Draskovics Tibor, aki ezt azzal indokolta, hogy az úgynevezett nulla bázisú tervezés módszerével döntenek a fejezeti kezelésű előirányzatokról. Ez a mintegy 1000 milliárd forintnyi összeg tartalmazza a minisztériumok által indított, nem törvényben kötelezően előírt programok költségeit.

Ezeket eddigi az előző évi sarokszámok alapján határozták, mostantól egyfajta kormányon belüli pályázati rendszerben döntenek arról, mely célokra mennyi pénz jut. Draskovics Tibor ugyanakkor leszögezte: ez a lépés nem azt jelenti, hogy egyetlen korábban elkezdett program sem folytatódik.

Az igazságosság elvét szolgálják a tervezett adóváltozások

A pénzügyminiszter a költségvetés társadalmi céljai közül az átlagos vagy átlag alatti jövedelemmel rendelkező családok jövedelmi feltételeinek javítását, az alacsonyabb jövedelmű, gyermeket nevelő családok támogatását, továbbá a pályakezdők és családalapítók elhelyezkedésének, első önálló otthona megteremtésének segítését emelte ki.

A kormány a 2005-ös gazdaságpolitikájában fokozottan érvényesíteni akarja az igazságosság elvét is - tette hozzá. "Nemcsak pénzügyminiszterként, hanem emberileg sem tartom elfogadhatónak, hogy a magasabb jövedelműeknek többet adjunk, mint az alacsonyabb keresetűeknek" - mondta Draskovics Tibor.

A pénzügyminiszter szerint indokolt a személyi jövedelemadó rendszerének módosítása, hogy az átlagos keresetűek bére ne "lógjon bele" a felső adósávba, valamint a középső sáv adókulcsának csökkentése. Ez utóbbi lépés ugyanakkor a magasabb keresetűek számára is kedvező változást eredményez, amit akár az szja-kedvezmények megszigorításával is kompenzálna a pénzügyminiszter.

Csökkenhet egyes termékek jövedéki adója

Az adóterhek és az állami elvonások összességében azonban minden bizonnyal csökkenni fognak 2005-ben. Az állam adóbevételei a jelenlegi pénzügyminisztériumi (PM) tervek szerint a bruttó hazai termék 37,8 százalékára mérséklődnek az idei 38,9 százalékról. A PM a 2005-ös költségvetés tervezésekor 3,5-4 százalékos gazdasági növekedéssel, a reálbérek két százalék körüli emelkedésével, a lakossági fogyasztás háromszázalékos bővülésével, valamint a nyugdíjak reálértékének háromszázalékos növekedésével számol.

Az infláció a költségvetés tervei és a konvergenciaprogram szerint az idei éves átlagos 6,5 százalék után jövőre 4,5 százalék lehet. Ezt elősegítheti, hogy sem a jövedéki adók, sem az áfakulcsok nem emelkednek 2005-ben, mondta a pénzügyminiszter, hozzátéve: vizsgálják az üzemanyagok és dohányáruk jövedéki adójának esetleges csökkentését.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok

A külföldre távozók legvonzóbb célpontja Németország, az Egyesült Királyság és Ausztria. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek