kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Jövőre nyolcvanezren dolgozhatnak távmunkában

A magyarországi távmunkahelyek elterjedése a kormányzat reményei szerint jövőre meghaladhatja a 80 ezret - mondta Burány Sándor foglalkoztatás-politikai és munkaügyi miniszter.

Jövőre nyolcvanezren dolgozhatnak távmunkában 2004. július 13. FigyelőNet, MTI-Eco A magyarországi távmunkahelyek elterjedése a kormányzat reményei szerint jövőre meghaladhatja a 80 ezret - mondta Burány Sándor foglalkoztatás-politikai és munkaügyi miniszter. hirdetés A tárca vezetője közölte, hogy hazánkban jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak távmunkában, ami a munkaerő-piac 2 százalékának felel meg. Célkitűzésként megemlítette a skandináv országokat is, ahol a távmunka aránya a munkaerő-piacon 30 százalék feletti. Az EU-átlag pedig becslések szerint 13 százalék."Szerencsére az utóbbi időben a számítógép és internet-hozzáférés aránya dinamikusan nőtt, ami az egyik legfőbb feltétele a távmunka elterjedésének" - mondta Burány Sándor. Azonban az informatikán kívül a munkaerőpiacnak is segít a kormányzat. A minisztérium fél évig átvállalja 53 ezer fornitnyi bér kifizetését járulékaival együtt azoktól a munkáltatóktól, akik távmunkahelyet létesítenek. Burány Sándor közölte, hogy a kormányzat az idén összesen 255 millió forinttal segíti a pályázó vállalkozásokat, s jövő évben ugyanennyit biztosít erre a célra.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek