Megjelent: 8 éve

Júniusban beindult a jogszabálygyár

Júniusban felpörgött a jogszabálygyár, ugyanis a 91 törvényből 40 darabot (44 százalék) egy hónap alatt, júniusban alkotott meg az Országgyűlés - derül ki a Wolters Kluwer Új Jogtár adataiból.

Míg a tavalyi évben összesen közel 1300 darab jogszabály született, a 2016-os év első felében csak 435 elfogadott jogszabályt számolhatunk össze. E 435 darabból 91 darab törvényt fogadott el az Országgyűlés és még az Alaptörvényt is módosították - derül ki a Wolters Kluwer Új Jogtár adataiból.

Ebből a 91 törvényből 40 darabot (44 százalék) egy hónap alatt, júniusban alkotott meg az Országgyűlés. Tavaly is és idén is a törvényalkotás a nyári szabadságolás előtti utolsó hónapban (júniusban) volt nagyon aktív.

A jogalkotói jogkörében eljáró Kormány igen aktív első félévet és különösen aktív június hónapot tudhat maga mögött a Jogtár adatai szerint: 167 kormányrendelet került megalkotásra, ennek 32 százaléka június során. A Jogtár szerint a legaktívabb a Földművelésügyi Minisztérium, mely 45 rendeletet adott ki az első félévben, a képzeletbeli "jogalkotási dobogóra" felkerült még 26 rendelettel a Belügyminisztérium és 22-22 rendelettel a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MNB osztozik e dobogó harmadik lépcsőfokán.

Az Alkotmánybíróság az idei év első felében megalkotott 17 határozattal a tavalyi évben összesen kiadott 37 határozat feléhez közelít.

A köztársasági elnök továbbra is igen aktív közjogi szereplő: az idei év első felében 232 Köztársasági elnöki határozat született, a tavalyi összesen kiadott 548 határozat fényében ez szinte számtani középértéknek tekinthető.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk