Megjelent: 13 éve

Jutalmazással ösztönzik az orvosokat takarékosságra

Kizárólag jutalmazással ösztönözné a kormányzat a jövőben az orvosokat és a gyógyszerészeket gyógyszer-takarékosságra, miután a szankciókat törölték az erről szóló új jogszabályjavaslatból - írja a Népszabadság.

Csaknem három éve próbálja a kormány rászorítani az orvosokat arra, hogy vigyázzanak a közpénzre és az egyes betegségekre a még hatékony, de olcsó szert írják fel. A gyakorlatban tavaly ősztől alkalmazták az orvosokat takarékosabb gyógyszerrendelésre szorító rendelkezést. Azóta valóban figyelte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az orvosok gyógyszerfelírási szokásait. Ha valaki az átlagnál legalább ötven százalékkal költségesebben kezelte a betegeit, saját költségén kötelező tanfolyamon kellett részt vennie.

Az új kormány most eltörölné ezt a szankciót és kizárólag jutalmazással venné rá doktorait a költséghatékony terápiák alkalmazására. Az OEP kalkulációja szerint, ha az orvosok használják a rendszert, évente 3-4 milliárd forint megtakarítást oszthatnak szét köztük.

A kormányzat ezt követően a gyógyszerészeket is érdekeltté tenné, jutalmazná, ha (amenynyiben lehetőség van rá) a legalacsonyabb térítési díjú készítménnyel helyettesítik a felírt orvosságokat. A patikusok most nem érdekeltek olcsóbb helyettesítésben, mert ha így tennének, akkor a patikavállalkozások bevételét jelentő árrés még kevesebb lenne.


Plusz pénzhez jutnak a háziorvosok



A kormány döntése értelmében praxisonként 150-200 ezer forintot kapnak a háziorvosi és az alapellátást végző fogorvosi praxisok, a hajléktalanokat ellátó centrumok pedig 1,5 milliós forráshoz jutnak. A kormány szerdai ülésén született döntés szerint tartalékokból és maradványösszegekből 1,73 milliárd forintot csoportosít át a gyógyító-megelőző ellátásra, amely így plusz forrást jelent a területnek - jelentette be Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón.

Az összeget négy cél alapján osztja fel a kormány, a háziorvosi ellátásban praxisonként 200 ezer, a háziorvosi sűrgősségi ellátásban központi ügyeleti szolgálatok (az előző összegen felül) további 200 ezer forint különdíjazást jelent az összeg. Emellett a heti 30 órában rendelő, alapellátást végző fogorvosi praxisok 150 ezer forintot kapnak (az alacsonyabb rendelési idővel arányosan csökken ez az összeg).

Népszabadság/Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk