Megjelent: 16 éve

K+F: nagy projektek és a fiatalok itthon tartása

A pályázati források átlátható szétosztásának és a kutatói utánpótlás biztosításának fontosságát hangsúlyozta Molnár Károly, kutatás-fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter bemutatkozó sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Nem szétaprózott, kis pályázatokat, hanem koncentrált, nagy projekteket kell támogatni - mondta a miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

Molnár Károly fontosnak nevezte, hogy a fiatal kutatók részt vegyenek külföldi részképzéseken, de olyan feltételek legyenek itthon, hogy vissza is térjenek. Ennek feltételeit a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) közösen kívánja megteremteni.

Hozzátette, hogy az MTA-val mindenképpen együtt szeretne működni, s igényli a tudósok kritikai észrevételeit is. "Az MTA tudós testülete olyan szellemi potenciált képvisel, amelyre nem támaszkodni butaság lenne" - mondta.

Molnár Károly a feladatai között említette a szétaprózott, különböző minisztériumokhoz rendelt tevékenységek összehangolását is.

Kitörési pontként nevezte meg a nemzetközi kapcsolatok erősítését, s kiemelten szólt a tehetséggondozásról és az innovációról, amely a versenyképesség szempontjából különösen fontos Magyarország számára.

Molnár Károly elmondta, hogy június 1-jével mond le a Műegyetem rektori tisztségéről, az augusztusban amúgy is esedékes vezetőváltásig rektorhelyettes áll majd az intézmény élén.

Még egy hónapig látja el feladatait a Paksi Atomerőműnél elnökségi tagként - tette hozzá.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk