Megjelent: 12 éve

Kamattámogatást kaphatnak a közszférában dolgozók

Az Index.hu portál szerint a hétfői kormányülésre olyan előterjesztést készített a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely szerint 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatnak a közszférában dolgozók –- nagyjából 53 ezer alkalmazott - – a devizahiteleik végtörlesztéséhez; az előterjesztő NGM számításai szerint az első évben 3,7 milliárd forintos költségvetési kamattámogatás mellett akár 55 milliárdos banki veszteség is keletkezhet, ennek a harmadát az állam vállalná magára.

A portál szerint a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott kormányrendelet-tervezet szerint a közszférában dolgozó végtörlesztők ---– gyermekszámtól függően ---– forinthitelük egy részére 2 százalékpontos kamattámogatást kaphatnának. A rendelettervezet szerint a támogatás öt évig járna, az első évben 3,7 milliárd forintos költségvetési kiadást jelentene, ami a teljes támogatási időszak alatt 28 milliárd forintra emelkedne.

A tervezet - amely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) adataira hivatkozik -, tartalmazza, hogy 53 ezer közszférában dolgozó összesen 185 milliárd forintnyi végtörlesztési szándékot jelzett. A kormány és a bankszövetség közötti megállapodás értelmében azonban a bankok végtörlesztéssel kapcsolatos veszteségeinek 30 százaléka az államot terheli.

A portál információi alapján ha minden olyan állami és önkormányzati dolgozó végtörlesztene, aki a szándékát a munkaadója felé jelezte, abból a bankoknak 55 milliárd forintos többletvesztesége származna. A tárca számításai szerint az államra ebből 17 milliárdos veszteségtérítés hárulna. A nemzetgazdasági tárca dokumentuma szerint az idei költségvetés készítésekor a kamattámogatás kiadásaival nem számoltak, így ez rontaná az egyenleget.

Az Index szerint az előterjesztés az eltartott gyerekek számától tenné függővé a támogatás mértékét. A gyermektelenek maximum 3,75 millió forintos forinthitelre kaphatnák meg a 2 százalékpontos kamatkedvezményt, ez az egy gyerekesek esetében 4,5 millióra, két gyerekkel 5,25 millióra, míg a három gyerekeseknél 7,5 millió forintra nőne.

A kormányrendelet-tervezet szerint a kamattámogatás csak olyan hitel mellé járna, ahol a teljes hiteldíjmutató az egyéves állampapír-referenciahozamot legfeljebb 3 százalékponttal haladja meg. Ha a támogatás folyósításának időszakában az ügyfél által fizetett ügyleti kamat 6 százalék alá csökkenne, akkor erre az időszakra a kamattámogatás annyival csökken, hogy a támogatott a 6 százalékot mindenképpen megfizesse.

A kamattámogatás arányaira az NGM két számítást is készített. Azok közül, akik a munkaadójuknál jelezték végtörlesztési szándékukat ---– 53 ezren 185 milliárdot fizetnének vissza, átlagosan tehát 3,5 millióval tartoznak ---–, már a gyermektelenek is a teljes forinthitelre megkapnák a 2 százalékpontos támogatást.

A tárca a nemzetgazdasági átlagokból becsülhető adatok alapján is készített egy számítást, ami alapján a bankok és az állam vesztesége, illetve a költségvetés által kifizetett kamattámogatás mértéke is a vártnál nagyobb lehet. Eszerint a 750 ezres közszféra ---– ebben az állami vállalatok dolgozói nincsenek benne ---– 144 ezer devizahitelest és 800 milliárd forintos devizaállományt eredményez.

Az Index szerint a NGM tervezete arra is kitér, hogy a tervezet készítői szerint egy ilyen lépés a várt 15-20 százalékos végtörlesztési arányt jelentősen, akár 30 százalék fölé emelné, de ez a bankrendszer veszteségeit drasztikusan megnövelné, és "pénzügyi stabilitási kockázatokat jelentene". Ráadásul, mivel az állam a végtörlesztéshez fűződő veszteségek harmadát átvállalta, ez a költségvetési egyenleget is jelentősen rontaná - olvasható a portál cikkében.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk