Megjelent: 17 éve

Kapcsolatépítő szolgáltatás informatikusoknak a NetAcademiától

Több ezer fős informatikai közössége számára kapcsolatépítő szolgáltatást mutatott be a NetAcademia Oktatóközpont. A karriermenedzsment lehetőségeket is magába foglaló megoldás hátterét - egy hosszú távra szóló stratégiai együttműködés eredményeként - az it2it.hu üzleti kapcsolatépítő portál nyújtja.

A NetAcademia megalakulása óta arra törekszik, hogy professzionális informatikai képzésein túl is fontos információkkal szolgáljon az informatikai közösség számára. Ennek részeként a cég weboldalán már évek óta működik a NetAcademia Tudástár, amelyet több ezer informatikai szakember keres fel rendszeresen abból a célból, hogy az ott található közel 15 000 szakcikk révén bővítse tudását.

"Az informatikai problémájukra megoldást kereső szakemberek évek óta egyre nagyobb számban keresik fel a NetAcademia Tudástárat. Így régóta tervezzük, hogy az itt formálódó több ezres szakmai közösség számára egy olyan szolgáltatást fejlesszünk ki, mely az iWiW-hez hasonlóan támogatja az ismerősi kapcsolatok építését, másrészt egyfajta kikicsodaként segíti a különböző szaktudással rendelkező informatikusok és informatikai cégek felkutatását" - mondta Szántó Zoltán, a NetAcademia Oktatóközpont kereskedelmi igazgatója. Az it2it.hu szolgáltatásait megismerve a NetAcademia menedzsmentje végül úgy döntött, hogy fejlesztés helyett inkább a már publikus béta állapotban lévő és igen ígéretes megoldást integrálják saját oldalaikhoz.

"Az it2it.hu címen elérhető szolgáltatás jóval többet tud annál, mint aminek megvalósítását terveztük. Mivel az it2it.hu üzemeltetője nyitott volt megkeresésünkre, így mostantól a Tudástár tagjai számára is elérhetővé tettük ezt az informatikusok és informatikai cégek számára készült üzleti kapcsolatépítő szolgáltatást" - mondta Szántó Zoltán.

Informatikai kapcsolatfejlesztő
Az it2it.hu adatbázisába IT szakemberek és cégek egyaránt regisztrálhatnak; a szolgáltatás célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az informatikai szereplőket. A NetAcademia Tudástárba integrált megoldás segítségével az informatikusok online önéletrajzot hozhatnak létre, melyben az információk láthatóságát részletesen szabályozhatják. Az így létrejövő adatbázis számos szempont - például a tag informatikai szaktudása - alapján kereshető. Mivel a rendszer kívülről nyitott, az it2it speciális informatikai kompetenciákkal rendelkező szakemberek, valamint cégek felkutatására is használható.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk