Megjelent: 15 éve

Katonának állnak az állástalan spanyolok

Habár Spanyolországban tombol a munkanélküliség (januárban elérte a hárommilliós történelmi csúcsot), a fiatalok így is megtalálják a számításukat: a fegyveres erőknél jelentkeznek, hiszen ott mindig elkél a dolgos kéz - adja hírül a Népszabadság.

Tavaly közel nyolcvanezren kérvényezték felvételüket a különféle fegyveres szervezetekbe Spanyolországban, ami háromszoros túljelentkezést jelent. Szakértők ezt alapvetően a válsággal magyarázzák, elvégre bármekkora is a munkanélküliség, a rendet mindenkor fenn kell tartani egy országban. Ha a recesszió tovább tart, az idén még ennél is nagyobb tülekedésre számítanak. Ennek különösen örülnek a hadsereg vezetői, amióta ugyanis 2001-ben megszüntették a kötelező katonai szolgálatot, évről évre egyre kevesebben jelentkeztek önkéntesnek; olyannyira, hogy már arról folyt a vita, képesek-e így is biztosítani az ország védelmét. Végső kétségbeesésükben, 2002-ben már azt is megengedték, hogy a (közelkülföldieknek számító) latin-amerikaiak és egyenlítői-guineaiak is jelentkezzenek a fegyveres erőkhöz – igaz, azért megszabták, hogy arányuk nem haladhatja meg a kilenc százalékot.

A spanyol rendőrségnél szintén alacsony volt a jelentkezés, ezért tavaly 170 centiről 165-re csökkentették a minimális testmagasságot. Természetesen a szakszervezet inkább jobbnak látta volna, ha fizetésemeléssel csábítanák magukhoz a fiatalokat, az évi 13 000 euró körüli rendőri bér ugyanis jelentősen elmarad a spanyol átlagtól. A válságnak köszönhetően azonban úgy néz ki, erre nem lesz szükség, maguktól is jönnek a jelentkezők. Különösen a hadsereg járt jól, a háromszoros túljelentkezéssel ugyanis már megválogathatják, kit vesznek fel. Van honnan meríteni, mert a felvételi követelményeknek szinte bárki képes eleget tenni: elegendő, ha 155 centinél magasabb és 203 centinél alacsonyabb, képes négy fekvőtámaszra, tizenöt felülésre és száz méter futásra. Mindezért cserébe évi bruttó 14 400 eurós (körülbelül négymillió forintos) fizetést ajánlanak, nem beszélve a koszt-kvártélyról. 1988 óta egyébként a hadsereg a nők számára is karriert kínál. Bár tábornoki rangig eddig még egyikük sem vitte, az emancipáció jegyében főnökük, Carme Chacón védelmi miniszter a szebbik nem képviselője.

A profi hadsereg vezetőit most az nyugtalanítja, hogy korábban leginkább csak elhivatottságból jelentkeztek az emberek katonának, most viszont már csak a biztosít munkahely csábítja fegyveres szolgálatra őket. Az új generáció szemében a hadsereg is csak egy a munkahelyek közül - ahol ráadásul akár évekre biztosíthatja az ember a jövőjét.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk