Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 8 hónapja

Kell-e kapnia bérpapírt a diákmunkásnak?

A gyermekem jelentkezett egy diákszövetkezet állásaira. Ez még szeptemberben történt. Novemberig aránylag működött is ez az egész csakhogy november 15-én írtak neki, hogy adja le hogy mikor tud decemberben munkát vállalni, ezt megírtuk nekik. Mikor beteg lett szólt a diákszövetkezetnek, ahol közölték vele, hogy vagy keres maga helyett valakit vagy levonnak tőle 5000 forintot. Így lázasan ment dolgozni. Tudni kell, hogy nappali tagozaton tanul és van hogy 7-8 órája is van! Kérdésem az lenne hogy kinél tehetek panaszt ez ügyben, mivel azért szeretett volna dolgozni, hogy nekem segítsen. A másik ami foglalkoztat hogy a gyerekeknek nem jár bérpapír, amin lehet látni hogy mennyi órát dolgoztak és persze a levonásokat?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban


Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe keveredtek, megpróbálok erre a többszörösen összetett kérdésre röviden válaszolni:

Először is, a beosztással kapcsolatban a jogszabály, a 2012. évi I. tv. a munka törvénykönyvéről kimondja:

97. § (4) A munkaidő-beosztást legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre írásban kell közölni. Ennek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.

Ez alapján attól függetlenül, hogy az Ön lánya szövetkezeti tag, a munkáltató nem kötelezett minden az Önök által előzetesen megnevezett munkanapra behívni dolgozni, viszont ez irányú tájékoztatását legalább egy héttel előre közölnie kell.

A betegséggel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy Önök még a munka megkezdése előtt tájékoztatták a munkáltatót, vagy utólag? Milyen jogcímen, és miért pont 5.000 Ft-ot akar levonni a munkáltató? Van-e egyáltalán, és ha igen, mit tartalmaz az aláírt munkaszerződés?
Ezek olyan fontos kérdések, amelyek tudatában tudunk továbbmenni ez ügyben.

A bérpapírra az alábbiakat írja elő a jogszabály:
155. §

(1) A munkavállaló részére járó munkabért - eltérő megállapodás hiányában - utólag, legalább havonta egy alkalommal kell elszámolni.
(2) A kifizetett munkabér elszámolásáról a tárgyhónapot követő hónap tizedik napjáig írásbeli tájékoztatást kell adni.
(3) A (2) bekezdés szerinti tájékoztatásnak olyannak kell lennie, hogy a munkavállaló az elszámolás helyességét, a levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja.

Ezek alapján azt tanácsolom kérjenek tájékoztatást – lehetőleg írásban – arról, hogy milyen jogcímen szeretné levonni a munkáltató a megnevezett összeget, illetve amennyiben nem kapják meg automatikusan, kérjék el a gyermek bérpapírját a szövetkezettől. Kötelesek a munkabér elszámolást minden hónap 10-ig kiküldeni.

Ha ez pedig megtörtént, keressenek egy olyan megbízható iskolaszövetkezetet, amely méretéből adódóan és szolgáltatási minőségi sztenderdjei alapján sem teheti meg azt, hogy akár egy diák munkavállalót is így kezeljen.

Aki válaszol:

Diákmunka szakértő - Szerepi Bálint

Szerepi Bálint vagyok, 2010 óta a Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezet HR Projekt Managereként kifejezetten diákmunkára specializált területekkel foglalkozom. Az utóbbi években számos hazai illetve multinacionális cég munkaerő igényének kiszolgálásával, több ezer diák munkavállalásának teljes levezénylésével, és ezen komplex folyamatok optimalizálásával foglalkoztam. Ennek köszönhetően olyan szakmai tapasztalattal gazdagodtam, amivel szeretném segíteni a foglalkoztatás népszerűsítését és jogilag szabályos alkalmazását.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a kerdes@hrportal.hu címre!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre a KRS Ügyvédi Iroda munkajogi üzletágvezetője, Kéri Ádám válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a UCMS Group ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Farkas András, a nyugdíjguru szakértője válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Újra kezdődhet a munka a Volkswagennél

Egyezségre jutott a Volkswagen és két beszállítója, így újra elindulhat a gyártás azokban az üzemekben, ahol kényszerszabadságra küldték a... Teljes cikk

Mégis eladják a Tescót?

A Magyar Időknek a londoni anyavállalat illetékese erősítette meg, hogy szóba került az üzletlánc eladása. Teljes cikk

A balatoni szezont meghatározta a krónikus munkaerőhiány

A dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozások forgalma a parti sávban átlagosan 15-30 százalékkal, a parttól távolabb 5 százalékkal... Teljes cikk

Átadta a Telekom a munkavállalói résztulajdonosi program részvényeit

A Magyar Telekom 2016. augusztus 23-án 1 533 636 darab saját részvényt adott át a munkavállalói résztulajdonosi program szervezet (MRP szervezet)... Teljes cikk

Többféle bölcsőde közül választhatnak jövőre a szülők, nő a támogatás is

Januártól átalakul a bölcsődei ellátórendszer, a szülők a jövőben hagyományos bölcsődébe, mini bölcsődébe, munkahelyi bölcsődébe vagy... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

Hiába emelkednek a bérek, nem jönnek a bolti dolgozók

Júniusban sem nőtt a bolti alkalmazottak száma. Bár több a foglalkoztatott, de ez a diákmunkásoknak és a külföldön dolgozóknak...