kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Kell fizetni az iparűzési adót

Noha a perek még nem értek véget, a bíróságok sorra hoznak olyan ítéleteket, melyekben a közigazgatási hivataloknak adva igazat kimondják: a cégeknek be kell fizetniük a rájuk kivetett iparűzési adót – írja a Népszava

A vállalkozások arra hivatkoznak, hogy Magyarország EU-csatlakozása óta jogellenes ezen a címen pénzt követelni tőlük.

Az esetek azonosak: országszerte több száz esetben fellebbezték meg cégek, mint adózók a nekik küldött APEH-fizetési felszólításokat, arra hivatkozva: 2004. május 1-e után a helyi iparűzési adó fenntartása ellentétes egy, még 1977-ben hozott közösségi, úgynevezett 6-os irányelvvel. A fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok azonban rendre elutasították a fellebbezéseket, többek között arra hivatkozva: Magyarország 2007. december 31-ig derogációt kapott arra, hogy fenntartsa az iparűzési adókedvezményeket. A hivatalok szerint az iparűzésiadó-fizetési kötelezettség fennáll, amíg az Országgyűlés hatályon kívül nem helyezi a törvényt.

Az érintett cégek bírósághoz fordultak. A napokban Baranya és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több, a cégeknek kedvezőtlen ítéletet hozott a bíróság – mondta a lapnak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közigazgatási Hivatal hatósági főosztályának vezetője. A felperesek jogi képviselője, Oszkó Péter lapunknak annyit mondott: bár valóban született több, számukra kedvezőtlen ítélet, egy másik perben viszont a bíróság az Európai Bírósághoz fordult.

A tét nem csekély: csak Budapesten 15 milliárd forintnyi iparűzési adó befizetése kérdéses, országosan pedig ennek többszöröse is lehet az összeg.





  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek