kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Kérdezőfelülettel bővült az Oktatási Hivatal új honlapja

"Az oktatas.hu egyik alapvető célja, hogy felhasználóbarát csoportosításban, összeszedetten találja meg az oldalra látogató az őt érdeklő információkat" - mondta dr. Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke a szervezet megújult portálja kapcsán.

Az oktatas.hu oldal a Hivatal korábbi honlapját váltotta fel végleg november 19-én, megőrizve a régi tartalmakat, új szolgáltatásaként pedig megjelent az alap- és középfokú intézménykereső. Emellett a korábbi e-mailes információszerzésen túl A Hivatal válaszol és A pedagógus ügyvédje menüpont segítéségével is kaphatnak választ kérdéseikre az érdeklődők.

"Az Oktatási Hivatal korábbi honlapja hangsúlyosan szervezeti egységek szerinti megközelítést alkalmazott, az egyik célunk tehát az volt, hogy aki az oldalra látogat, annak ne az legyen az élménye, hogy egy nagy hivatal virtuális bürokratikus útvesztőjébe került, hanem az, hogy a számára legcélszerűbb, leginkább felhasználóbarát csoportosításban találja meg az őt érdeklő információkat" - magyarázta az újítás lényegét dr. Princzinger Péter. A másik szempont, mely átalakításra ösztönözte a Hivatalt, hogy a közoktatás világában eddig nem létezett olyan portál, mint amilyen a felsőoktatásban a felvi.hu, vagy mint amilyen az emberek szórakozását illetően a port.hu, ahol mindent egy helyen megtalálnak.

Azaz egy olyan oldal, ahol összeszedetten találja meg szülő, diák, tanár, oktatásban résztvevő kolléga a számára releváns információt. "Emellett arra is törekedtünk, hogy az új portál megfelelő kerete, befogadó infrastruktúrája legyen a most indult és a nemsokára induló európai uniós fejlesztési projektjeink során születő eredményeknek, tartalmaknak" - fűzte hozzá.

Az új honlapon, minden, a korábbi oldalon elérhető információ, adat megtalálható. "Számunkra az, hogy egy történelemérettségi feladatsor 2007-es, nem azt jelenti, hogy régi, hogy az archívumban a helye, ahol senki nem találja meg. Ellenkezőleg: azoknak a kollégáknak, akik történelemérettségire készítik fel a diákokat, fontos, hogy az előző évek feladatsoraihoz is könnyen hozzáférjenek. Ebben az értelemben tehát minden, ami a Hivatal régi honlapján elérhető volt, az újon is az" - emelte ki az elnök.

Azonban számos dologhoz sokkal könnyebben férhetnek hozzá a látogatók. Az országos kompetenciamérés adatait például, amelyek nagyon informatívak nemcsak a fenntartói képviselők, hanem az intézményvezetők, pedagógusok, sőt a szülők számára is, korábban nagyon nehezen lehetett elérni, a megértésükhöz pedig - ahogy az elnök fogalmazott - majdhogynem statisztikusnak kellett lenni. Most ehhez felhasználóbarátabb megjelenítéssel lehet hozzáférni.

Új szolgáltatásként jelenik meg az alap- és középfokú intézménykereső, melynek kapcsán dr. Princzinger Péter elmondta: más honlapok is tettek kísérletet ennek létrehozására, ám azok nem tudtak eredményeket elérni, hiszen az intézmények teljes adatbázisa, illetve a hozzájuk kapcsolódó teljesítménymutatók a Hivatalnál találhatók meg. "Az oktatas.hu egyik alapvető újdonsága a teljes körű szolgáltatásnyújtás" - tette hozzá.

Fontos újítás, hogy a megújult honlapon a felhasználók nem csak e-mailen tehetik fel kérdéseiket, hanem A pedagógus ügyvédje és a Hivatal válaszol szolgáltatáson keresztül is. "Ezek abban különböznek az e-mailes információszerzési úttól, hogy az elkészült válaszok adatbázisba kerülnek, melyből gyakran ismételt kérdésként vagy esettanulmányok formájában publikálhatók lesznek, ha a kérdező hozzájárul a közléshez" - részletezte az elnök. E két alkalmazás státuszvisszajelzést ad a kérdezőnek arra vonatkozólag, hogy a kérdése az ügyintézőhöz került-e már, illetve milyen fázisban van. Az érdeklődők egy-két nap alatt választ kapnak kérdéseikre, ha nem, annak oka van - jegyezte meg dr. Princzinger Péter. "

A pedagógus ügyvédje szolgáltatás keretében például ebben a pillanatban nem tudjuk ezt tartani, mert számos kérdésre nincs még érvényes válasz, hiszen egy-egy jogszabály még megalkotás alatt áll, illetve sok esetben statisztikai adatok szükségesek egy-egy kérdés megválaszolásához, melynek összeállítása szintén időt vesz igénybe."

Az oktatas.hu "mintegy másfélmillió diáknak és 200 ezer pedagógusnak, illetve a szülőknek, a kormányhivatalok munkatársainak szól, így elég magas látogatottságra számítunk. Reméljük, hasonló nézettséget érünk el, mint a felvi.hu portál" - fejtette ki az elnök.

www.edupress.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk