Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Kéri vissza 50 milliárd forintját az NFÜ

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta az átláthatósági nyilatkozatot vissza nem küldő cégek listáját, az érintett 700-750 cég vagy szervezettel szemben megkezdik az elállási eljárásokat, ezzel elvesztik a korábban számukra megítélt, összesen 50 milliárd forint támogatást - ismertette Csepreghy Nándor szombaton.

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: az ügynökség honlapjára felkerült minden olyan cég és egyéb szervezet, amely harmadik felszólításra is elmulasztotta a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését. Ismertetése szerint 800 projekttel kapcsolatban mintegy 700-750 cég és civil szervezet szerepel a listán. A mulasztások esetében az NFÜ kivétel nélkül megkezdi az úgynevezett elállási folyamatot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek eleget nem tevők, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást - tette hozzá.

A helyettes államtitkár elmondta: az elállási eljárással jelenleg érintett cégek által elnyert projektek összértéke 50 milliárd forint.

Közölte azt is, ha az érintettek hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy megküldték a nyilatkozatot, de az valamilyen adminisztrációs hiba miatt nem jutott el az NFÜ-höz, akkor mentesülnek a szankció alól.

Csepreghy Nándor arról is beszámolt, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, az NFÜ-t vezető kormánybiztos hétfőn Brüsszelbe utazik és találkozik Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztossal. A megbeszélés témája, milyen további intézkedéseket lehet tenni annak érdekében, hogy Magyarországnak ne kelljen forrásvesztéssel számolnia.

Lázár János korábban azt mondta, hogy a hétfői tárgyaláson a 2014-20 közötti hétezer milliárd forint elköltésének technikáját, módját és intézményrendszerét tekintik át.

Lázár János augusztus 12-én jelentette be: a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at nem finanszíroz. Ezt követően a politikus szeptember 9-én megállapodott Johannes Hahnnal: Magyarország elfogadta az Európai Bizottság javaslatát az uniós támogatások öt százalékos korrekciójára tíz olyan operatív program esetében, amelyet a mérnökkamarai regisztráció és a magyar nyelvtudás követelménye érint. A sikeres tárgyalások eredményeként szeptemberben feloldották ezen programok felfüggesztését és az Európai Bizottság megkezdte a korábban visszatartott számlák kifizetését.

Az NFÜ 2013 szeptemberében visszamenőleges vizsgálatot indított el, hogy tiszta helyzetet teremtsen, és láthatóvá tegye, hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeként keletkezett jövedelem után a támogatást elnyert cégek és civil szervezetek. Az elmúlt másfél hónapban több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldték el az új átláthatósági nyilatkozatot. A lista az NFÜ honlapján mindenki számára hozzáférhető.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk