Megjelent: 13 éve

Később kezdődik a tanítás, és nem kapnak fizetést a közalkalmazottak Tiszabőn

22 ezer forintot kaptak decemberi fizetésük helyett Tiszabőn a tanárok, tanítók, az óvónők és más önkormányzati alkalmazottak. Az iskola egyik ablakába kihelyezett felirat arról tájékoztat, hogy a félévkezdés január 10-én lesz. A polgármester abban bízik, valaki majd csak segít - írja a Magyar Nemzet.

A 90 százalékban cigányok lakta település roma polgármestere úgy tudja, februárban több pénzt kapnak a kormánytól, abból majd fizetnek visszamenőleg is. A január elején érkezett 14 millióból a 22 ezer forintok mellett a segélyek kifizetését tudja csak a testületi döntés alapján garantálni. Farkas Barna polgármester azt hangoztatta, hogy több embert már nem tud elküldeni, mert nem tudnának működni az intézmények, és felhívta arra is a figyelmet, hogy sem ő, sem a jegyző, de még a testületének tagjai sem veszik fel az illetményüket.

A Magyar Nemzet kérdésére kiderült, hogy a pénztelenség mellett még 60 millió forintos adósságot is görget maga előtt a falu. Egy a magyar Nemzethez eljuttatott olvasói levél által említett gyanús csatornaépítésről és óvodaberuházásról, ahonnan az önkormányzat járművével lopták az építőanyagot, Farkas Barna annyit mondott, hogy a műszaki ellenőrök és a közigazgatási hivatal mindent rendben talált a beruházásoknál, pedig 20-30 ellenőr is vizsgálódott akkoriban a faluban.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk