Kész az egészségügyi bértábla terve
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElkészült az egészségügyiek fizetésemelését és az ahhoz kapcsolódó támogatást részletező kormányrendelet tervezet. Július közepétől lépnének életbe a változások, de az még mindig nem egyértelmű, mikor kapnának először több pénzt az ágazatban dolgozók.
Négy osztályba sorolják őket az egészségügyben dolgozókat, megkülönböztetve orvost, szakdolgozót, egyéb diplomást és gyógyszerészt. A különböző kategóriákban különböző mértékű lesz a fizetésemelés: az orvosoknál például az osztályon belüli hierarchiával fordított, a szakdolgozóknál pedig egyenes arányban.
Az egészségügyiek beosztását és fizetését is a közalkalmazotti munkakörökkel állítanák párhuzamba. Ez azt jelenti, hogy egyenlőség jelet tesznek egyes egészségügyi beosztások és közalkalmazotti kategóriák között.
De hogy valójában mennyi is az annyi, azt még a konkrét tervezet alapján is nehéz kiszámolni.
A tervezet melléklete felsorolja azokat az egészségügyi szolgáltatókat is, amelyek nem a költségvetési szektorhoz tartoznak, de egészségügyi ellátást végeznek és ezért szeptembertől béremelést igényelhetnek az alkalmazottaiknak. Ők sem automatikusan kapják meg a támogatást, hanem a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) bírálja el kérvényüket. A rendelet várhatóan július 15-én lép hatályba.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?