kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Készüljön a karácsonyi vasutassztrájkra!

Határozatlan ideig folytatja a VDSZSZ az országos vasúti sztrájkot, a karácsony sem kivétel - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Gaskó István az MTI tudósítása szerint elmondta: csütörtök este 8 óra után folytatódott az egyeztetés a MÁV és a VDSZSZ között, azonban az álláspontok egy tapodtat sem közeledtek egymáshoz, annak ellenére, hogy a szakszervezet fenntartotta kompromisszumos javaslatait. Gaskó István a kilátásba helyezett karácsonyi sztrájkot a szakszervezet elleni politikai támadásokkal magyarázta. A VDSZSZ elnöke Gyurcsány Ferenc pénteki nyilatkozata kapcsán hangsúlyozta: nem tiszte egy miniszterelnöknek, hogy beavatkozzon egy érdekvitába, ahol a felek törvényes eszközöket alkalmaznak. Gaskó István visszautasította, hogy a miniszterelnök "könyöradománynak" próbálja meg beállítani a MÁV-nak juttatott állami forrásokat, és gorombának nevezte, hogy a miniszterelnök a VDSZSZ "zsarolási potenciáljáról" beszélt, amellyel a szakszervezet "mások rovására előnyöket próbál kicsikarni a maga javára".

A VDSZSZ elnöke "megrázónak" tartotta, hogy a miniszterelnök ellenszenvesnek nevezte a sztrájkot, úgy vélte, hogy a kormánynak pártatlannak kellene maradnia ebben a kérdésben. Hozzátette: úgy tűnik, hogy a MÁV és a közlekedési miniszter abban érdekelt, hogy a még elégséges szolgáltatásokról se legyen megállapodás, és a közvélemény a sztrájkolók ellen forduljon. Gaskó István úgy vélte, hogy a közlekedési miniszter "fordítva ül a lovon", hiszen a vasúttársaság irányításában közvetlen utasítási joga van, így nem a szakszervezetet kellene hibáztatnia a megegyezés elmaradásáért. A VDSZSZ elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a miniszternek mindeddig nem volt ideje egyeztetni a szakszervezettel.

MTI/Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk