kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Két év két hónapra ítélték az adócsaló szegedi vállalkozót

Kétszáznegyvenegy fiktív számla felhasználásával több mint 50 millió forintnyi áfa befizetését kerülte el egy vállalkozó; kedden jogerősen két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla.

A táblabíróság bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett, különösen nagy adóbevétel-csökkenést okozó adócsalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében találta bűnösnek az 55 éves szegedi nőt, és kimondta: a kiszabott szabadságvesztésből a büntetés felének letöltése után bocsátható feltételesen szabadságra.

A könyvelői szakképesítésű, büntetlen előéletű Kakas Lászlóné és az azóta elhunyt társa 2007 júliusában 20 ezer forint jegyzett tőkével megalapította az Inverker Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-t. A vállalkozás beltagja a vádlott néhai társa, míg kültagja a nő lett lett. A szegedi székhelyű társaság fő tevékenységi köre a gépjármű-kereskedelem volt. Az ítélet szerint a cég működése során 2007 júliusától decemberig öt vállalkozástól fogadott be a könyvelésébe és szerepeltetett az áfabevallásában valótlan tartalmú, valós gazdasági esemény megtörténte nélkül kiállított számlákat.

Ezeket a számlákat - néhai társának utasítására - a vádlott állította ki. A fiktív bizonylatok elkészítéséhez használt tömböket a számlakibocsátóként feltüntetett gazdasági társaságok nevében a vádlott vásárolta meg, és hamis cégbélyegzőket is készítetett. A 241 fiktív számla felhasználásával a vádlott néhai társa és a vádlott összesen 52,1 millió forint kárt okozott.

A vádlott a bírósági eljárás során a terhére rótt bűncselekményeket teljes elismerte, és bűnösnek érezte magát.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk