Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Két munkás halt meg a fukusimai erőműben

Két munkás meghalt két balesetben Japánban, a fukusimai atomerőművekben - közölte kedden a létesítményeket üzemeltető Tepco vállalat.

Egy alvállalkozó cég alkalmazottja hétfő reggel egy sugárszennyezett víz tárolására használt függőleges aknába zuhant a 2011. március 11-i szökőár által megrongált Fukusima-I. erőműben. Két társával ellenőrzést végzett, és ehhez egy 51 kilogrammos fedőlapot próbált meg eltávolítani, az azonban magával rántotta az üres tározóba. A munkást kórházba szállították, és ott kedd hajnalban belehalt sérüléseibe.

Egy másik munkás a cunami idején az egyes számú erőműnél kisebb károkat szenvedett Fukusima-II. erőműben vesztette életét, mert a hulladékokat feldolgozó egyik épület 4. emeletén beszorult egy műszaki berendezésbe. Kórházba szállítása után állapították meg a halál beálltát.

A Fukusima-I. erőműben naponta 3000-6000 ember dolgozik különösen veszélyes körülmények között, a kormány mindenekelőtt a biztonság fontosságának szem előtt tartását hangoztatja.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek