Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Kétszáz embert hagyott cserben a Lépj egyet előre! program

Pénzhiány miatt megtorpant az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) által indított "Lépj egyet előre" program II. üteme Jász-Nagykun-Szolnok megyében, így több mint kétszáz ember hiába jelentkezett szakmai ismereteinek bővítésére, képzettségi színvonalának növelésére szervezett tanfolyamokra - közölte az egyik érintett tanfolyamszervező cég vezetője kedden Szolnokon tartott sajtótájékoztatón.

Toldy Ferencné, a Hilarus Oktatásszervező és Szolgáltató Kft. vezetője elmondta: a program észak-alföldi régiós referenseinek segítségével a megyében kiválasztották azokat a szakmákat, amelyekben szakemberhiány van. Ennek alapján megszervezték azokat az iskolai felzárkóztató és egyéb tanfolyamokat, amelyek a szakmák elsajátításához szükségesek. Lukács Mihály, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke közölte: a szervezőmunkából az önkormányzat is kivette részét, hiszen ez a lehetőség komoly kitörési pontként szolgált volna a főleg kistelepüléseken élő, többnyire munkanélküli roma lakosoknak. A megyebeli tájékoztatókat kereken fél ezren hallgatták meg, közülük 207-en - kétharmad részben cigány származásúak - jelentkeztek a programban való részvételre, a Hilarus Kft. 10 tanfolyamra való csoportot szervezett.

Fodor Krisztina, a program régiós referense - akiknek időközben többekkel együtt felmondtak - mindezeket azzal egészítette ki, hogy az ÁFSZ a nyár végén közölte, hogy a tanfolyamokra szánt pénzek elfogytak, így az újabbakat már nem tudják támogatni. Az MTI kérdésére Toldy Ferencné, a Hilarus Kft. vezetője azt válaszolta, hogy tudomása szerint nemcsak az ő vállalkozásuk szenvedett presztízsveszteséget, országos problémáról van szó, és több tanfolyamszervező cég kénytelen szembesülni azzal, hogy feleslegesen dolgozott.


Nincs ki segítsen az elhelyezkedésben



Az Új Dunántúli Napló cikke nyomán az MTI hétfőn írt arról, hogy Baranyában is leállt a hátrányos helyzetű térségekben élők képzését, elhelyezkedését segítő Lépj egyet előre! elnevezésű országos program. A program vidéki munkatársait egy héttel ezelőtt levélben értesítették, hogy a továbbiakban nincs szükség rájuk. A tervek szerint 2009 végéig a Baranya, Somogy, Tolna alkotta régióban háromezren vettek volna részt az általános iskola befejezését jelentő, érettségit vagy szakmát adó képzéseken. Baranyában százak nem kapták meg ehhez a támogatást, vagy már végeztek ugyan, de nincs, aki segítené őket az elhelyezkedésben - írta akkor a megye napilapja.

Mint az ÁFSZ internetes honlapján olvasható: A "Lépj egyet előre" program célja a magyar felnőtt lakosság képzettségi színvonalának növelése érdekében olyan képzések indítása, amelyek során korábbi tudásszintjüktől egy szinttel magasabbra kerülnek. A képzés a résztvevők számára ingyenes, vagyis a bekapcsolódó felnőttek a képzési költségek, plusz egyhavi minimálbér mértékéig támogatást kapnak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk