kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Kétszáz fős kiszervezést terveznek a Malévnál?

Várhatóan folytatódik a Malévnál a költségcsökkentő program: több, még a cégen belül végzett tevékenységet kiszerveznek azután, hogy a tulajdonos AirBridge Zrt.-ben megjelenik a Borisz Abramovicsot felváltó Vnyesekonombank (VEB) - áll a Világgazdaságban.

images

images

Hivatalosan csak a február 10-én esedékes Malév-közgyűlésen derül ki, hogy kik kerülnek be a légitársaság vezető testületeibe, és a VEB milyen szerephez juttatja az Aeroflotot, illetve utóbbi mekkora játékteret enged a Malév vezetésének.

Költő Magdolnát kérdezte a Világgazdaság, akinek 5 százalékos részesedése van az AirBridge-ben, és a légitársaság körüli pénzügyek egyik legjobb ismerője. A szakember arra utalt, hogy például a diszkont-légitársaságoknál az informatikai és a számviteli részleg is külsősként működik.

A Világgazdaság becslése szerint ez közel 200 fő kiszervezését jelentené, vagyis ezzel tovább faraghatnák a Malévet, és versenyképesebb lehetne. Tavaly sikeresen lezajlott a repülőszemélyzet és a beszerzések optimalizálása, a flotta összetétele is javult, az idén a központon a sor - fűzte hozzá. Szakértők szerint várhatóan átgondolják a bérleményen belüli összevonásokat, esetleg a költözést is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek