Megjelent: 14 éve

Kétszer kapták meg áprilisi bérüket a BKV dolgozói

A 12 ezer dolgozó jelentős részének duplán utalta ki a munkabérét a BKV - értesült az Index.hu. A túlfizetés a becslés szerint kétmilliárd forint lehet, most a BKV levélben kéri a dolgozóktól,hogy küldjék vissza a pénzt.

Egy "banki, informatikai hiba" miatt a májusban utalt áprilisi bért számos dolgozójának duplán utalta át a BKV. Egyelőre még senki sem tudja pontosan, hány dolgozót érint a probléma, de a 12 ezres létszámból több ezren is lehetnek.

Az internetes portál információi szerint a hétvégén sok BKV-s dolgozó kapott emailt, amelyben kérik a dolgozókat, hogy akinek a bankszámláján kétszer írták jóvá a fizetését, az szíveskedjen a túlfizetett összeget a BKV bankszámlájára visszautalni, vagy az Akácfa utcai főpénztárba befizetni. Abban az esetben, ha téves átutalás visszautalása 2010. május 14-ig nem érkezik meg a BKV-hoz, a levél szerint a visszatérítésről a törvényeknek megfelelően intézkedik a cég.

Az Index.hu úgy tudja, hogy ilyen esetekben a hibát elkövető munkáltató nem teheti meg, hogy nem utalja a következő havi fizetést júniusban, mondván, hogy azt az előző hónapban megkapta a munkavállaló, hanem csak a fizetés egyharmadát foghatja vissza.

A becslés szerint a túlfizetés elérheti a kétmilliárd forintot. Ha a dolgozók úgy döntenek, hogy nem utalják vissza a pénzt - ezt egyébként megtehetik -, akkor a közlekedési társaságnak ez jelentős likviditási problémát jelenthet - írja az Index.hu.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk