kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Ketten osztoznak az MFB vezetésén

Szétválasztották az elnök-vezérigazgatói posztot a Magyar Fejlesztési Bankban (MFB), ahol Lontai Dániel és Nagy Csaba váltja Baranyay Lászlót.

Baranyay Lászlót, az MFB elnök-vezérigazgatóját az Európai Beruházási Bank (European Investment Bank, EIB) alelnökévé választották meg, ezért közös megegyezéssel távozott az állami fejlesztési bank éléről - jelentette be közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az MFB.

Az MFB vezérigazgatójává Nagy Csabát nevezte ki az alapítói jogokat gyakorló Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, az MFB igazgatósága pedig Lontai Dánielt választotta elnökévé.

A változások 2013. szeptember 1-jével léptek hatályba.

Nagy Csaba az MFB és a Takarékbank igazgatóságának tagja. 1997-től 2011-ig az OTP-csoportban dolgozott, előbb értékpapír-forgalmazási területen, azután az OTP Jelzálogbank vezérigazgató-helyetteseként. 2011 és 2013 között az MFB-nél ügyvezető igazgatóként a vállalatfinanszírozással foglalkozott, majd az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese volt.

Lontai Dániel az MFB és a Magyar Posta igazgatóságának tagja, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) elnöke, a Takarékbank felügyelőbizottságának elnöke. A pénzügyi szektorban évtizedes tapasztalattal bír, amelyet több intézményben (pénzügyi vállalkozás vezetőjeként és multinacionális nagybanknál) szerzett.

Az Európai Beruházási Bankot 1958-ban alapították. Központja 1968 óta Luxembourg, jegyzett tőkéje 242 milliárd euró, jelenleg a legnagyobb bank Európában. Az EIB a magyar kormány és a hazai bankrendszer számos tagjának is finanszírozó partnere, hitelprogramok és nagyberuházások mellett például a hazai diákhitelezés finanszírozója - ismerteti a közlemény.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új... Teljes cikk