kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Kevés a vendégmunkás Csehországban és Szlovákiában

Több vendégmunkásra lenne szükségük a cseh és szlovák vállalatoknak, az autógyártásban, az informatikában és más ipari ágazatokban létrejött beruházások ugyanis teljesen felszívták a szlovák munkaerő-kínálatot - közli a Világgazdaság.

A Peugeot és a Samsung már ott tart, hogy szlovákiai üzemeibe több száz román szakmunkást volt kénytelen felvenni, és a Samsung is mintegy 200 koszovói albán toborzását kezdte meg.

Mindez nagyrészt annak köszönhető, hogy a szakképzett, fiatal munkavállalók többsége magasabb bér reményében külföldre ment dolgozni. Erre rímel a brit munkaügyi minisztérium jelentése is, amely szerint több szlovák kapott munkavállalási engedélyt 2006 és 2007 márciusa között, mint ahány magyar.

Csehországban szintén meglepőek az arányok, jelenleg mintegy százezer álláshelyre nem találnak megfelelően képzett jelöltet, ezért a prágai kormány 2008-tól munkaerőpiacának liberalizációját tervezi egyes kelet-európai országok előtt. A lista ugyan még nem végleges, de helyi források Ukrajnával, Fehéroroszországgal és Moldovával számolnak, sőt még Vietnámot is érintheti a nyitás.

Érdemes megjegyezni, hogy a munkaerőhiány nem egész országokra értendő, csupán bizonyos ágazatokat sújt a túlkereslet, más területeken magas a munkanélküliségi ráta - különösen aggasztó ez Szlovákiában, ahol a folyamatos csökkenés ellenére még mindig 10 százalék feletti értéket mutat - jelenti a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk