Megjelent: 14 éve

Kevés arab nő dolgozik

Egyre nagyobb azoknak a szaúdi nőknek az aránya, akik döntéshozó pozícióban látják magukat a háztartásban. Mindeközben a munkaerőpiacon részt vevő nők aránya alig nőtt, állapítja meg a MasterCard Worldwide Index kutatása.

A tavalyi évvel összehasonlítva 59 százalékról 26 százalékra esett vissza azoknak a nőknek az aránya, akik azt állították, hogy alapos rálátásuk van a családi költségvetésre.

Figyelemreméltó, hogy a fenti adatokkal szemben egyre nagyobb azoknak a nőknek az aránya, akik döntéshozó pozícióban látják magukat a háztartásban. A 2009-es kutatásban 100 férfira 90 olyan nő jutott, aki egyetértett ezzel az állítással, míg a mostani kutatás vonatkozó aránya szerint 100 férfira 140 hasonlóan gondolkodó nő jut.

Mindeközben a munkaerőpiacon részt vevő nők aránya alig nőtt, a 2009-es 100 férfihoz viszonyított 24 főről 25-re. Ugyanakkor a 2009-es adatokkal összehasonlítva jelentősen csökkent azoknak a nőknek a száma, akik véleményük szerint az átlagjövedelem felett keresnek: 100-ból 29 nő állította ezt 2010-ben, míg 2009-ben 104-en vélekedtek így.


Csak a középkorúak?



A kutatás szerint a pénzügyi kiadások terén döntési kompetenciával rendelkező, Közel-Keleten élő nők átlagosan 46-55 év közöttiek. Szaúd-Arábiában élők esetében azonban ez az életkor kitolódik, körükben 31 és 55 év közöttiek azok a nők, akik magukat döntési pozícióban érzik.

ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek