kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Kevesebb bért kapnának a médiatestületek dolgozói

Több helyen is visszavágja a Fidesz médiacsomagja a tervezett médiaszabályozó testületekben dolgozó tisztségviselők illetményét és végkielégítését - derül ki a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításával kapcsolatos újabb javaslatokból.

A Cser-Palkovics András és Rogán Antal Fidesz-képviselők által benyújtott eredeti csomagban az Országos Rádió és Televízió Testület helyett létrejövő Médiatanács elnökére vonatkozóan olyan javaslat szerepelt, amely a végkielégítést a havi illetmény tizenkétszeresében határozta meg, egy mostani bizottsági módosító javaslat viszont már a havi bér csupán kétszeresének kifizetését javasolja. Ez vonatkozik az elnökhelyettesre is, ha megbízatása megszűnik.

Egy másik módosító javaslat szerint a közmédiumokat felügyelő közalapítványok civil kuratóriumainak megfelelő Közszolgálati Testületbe két további érdekvédő szervezet is delegálhat tagokat. Így már nemcsak 12, hanem 14 civil szervezet vehet részt a delegálásban. A Magyar Tudományos Akadémia, a történelmi egyházak, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Rektori Konferencia, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a nemzeti és etnikai kisebbségek, a települési önkormányzatok, a határon túli magyarok szervezetei, és a családokat képviselő szervezetek mellett a fogyatékos személyek szervezetei és az itthon bejegyzett kulturális szervezetek is küldhetnek tagot az új testületbe. A kormánypárti indoklás szerint a két utolsó érdekvédelmi csoport még szélesebb alapú civil kontrollt biztosít a közmédiumok felügyeleti rendszerében.

Ugyanebben a módosító javaslatban szerepel, hogy a Közszolgálati Testület elnökének illetménye az államtitkári fizetés negyven százaléka lenne a korábbi ötven százalékos javaslat helyett.

Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának csütörtöki ülésén ismertette, hogy a tervezetben a kormány 29 intézkedési pontjának bérplafonra vonatkozó rendelkezéseinek szellemében jártak el. A végkielégítésekre vonatkozó módosítások bizottsági indoklásában is a kormány által meghirdetett célokra hivatkozik L. Simon László, a bizottság fideszes elnöke.

Magyar Nemzet Online
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk