Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Kevesebb munkájuk lesz a megváltozott munkaképességűeknek a MEOSZ szerint

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint csökkeni fog a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága, ha a kormány a jelenlegi formájában fogadja el a foglalkoztatásukhoz nyújtható költségvetési támogatásokról szóló rendelettervezetet.

images

A MEOSZ pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: Magyarországon jelenleg rendkívül alacsony, mindössze 10 százalék körüli a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága, míg az unióban ez átlagosan mintegy 40 százalék. Hozzátették: bár a kormány célja, hogy növelje a foglalkoztatottságot, a támogatások csökkentésével az ellenkező hatást fogja elérni.

Kifejtették: a kormány a május végén közzétett rendelettervezete szerint teljesen átalakítaná a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatási rendszerét és a foglalkoztatók akkreditációját. A tervezet jelentősen csökkenti a rehabilitációs célú foglalkoztatási támogatások mértékét. A közleményben úgy fogalmaznak: a javaslat a megváltozott munkaképességű emberek szegénységben tartását támogatja, és kifejezetten hátrányos a magasabb képzettségűekre nézve, mert a minimálbéren történő napi hat órás foglalkoztatásra ösztönöz, és a diplomás dolgozók után is ugyanannyi bértámogatás jár, mint a segédmunkások után.

A MEOSZ arra kéri a kormányt, hogy legalább a cégek által befizetett rehabilitációs hozzájárulást költse teljes egészében a megváltozott munkaképességű emberekre, ugyanis csökkenő rehabilitációs források mellett nem lehet javuló foglalkoztatási szintet elérni.

Civil szervezetek és magánszemélyek, valamint a Magyar Szociális Fórum és Szolidaritás mozgalom felhívására a Fidesz Lendvay utcai székháza elé szerveztek tüntetést a rokkantak és az elesett emberek jogaiért május 25-én. A tüntetésen elhangzott: a rokkantak ellátására szánt keretet erősen csökkentette az állam, s a felszólalók a tavaly év végi rokkantellátási törvény visszavonását, illetve az új komplex minősítési rendszer felülvizsgálását szeretnék elérni.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk