kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Kevesebben keresnek nagyon rosszul Magyarországon

Magyarországon csökkent a kiskeresetűek aránya 2006 és 2010 között egy német kutatóműhely összeállítása szerint.

A német Hans-Böckler alapítvány kimutatásában az szerepel, hogy Magyarországon a kiskeresetűek aránya 19,8 százalékra mérséklődött 2010-ben a 2006. évi 21,9 százalékról. Ezzel Magyarország a tizenegyedik helyen állt az Európai Unióban.

Az elemzésben a 10 embernél többet foglalkoztató vállalatokat vették figyelembe az Eurostat adatainak felhasználásával. Kiskeresetűnek azokat tekintették, akiknek a fizetése az adott ország átlagos órabérének kétharmada, vagy annál kevesebb volt.

Az unió 27 tagországában a munkavállalóknak átlagosan 17 százaléka számított kiskeresetűnek a rendelkezésre álló legfrissebb, 2010-es Eurostat adatok alapján a 2006. évi 18,8 százalékkal szemben.

Lettországban, Litvániában és Romániában volt a legnagyobb az kiskeresetűek aránya, 27,8, 27,2 illetve 25,6 százalék. E tekintetben a legjobb helyzetben Svédország és Finnország volt, 2,5 és 5,9 százalékkal. A vezető európai gazdaságok közül Németországban volt a legtöbb alacsony keresetű dolgozó, a foglalkoztatottak 22,2 százaléka, ezzel a legnagyobb európai gazdaság a hetedik helyre került.

Az elemzők rámutattak: szoros összefüggés van a bérek alakulása és a munkavállalók szervezettsége között. Svédországban a munkavállalók 70 százaléka szakszervezeti tag, és mintegy 90 százalékuk bérét rögzítik kollektív szerződésben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk