kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Ki akarják rúgni a Bundesbank hírhedtté vált elnökségi tagját

A német jegybank elnöksége csütörtökön úgy döntött, hogy megválik attól a tagjától, aki az utóbbi időben rasszista nyilatkozatokkal hívta fel magára a figyelmet. Az államfő még nem fogadta el az indítványt, melyet jogi szempontból alapos vizsgálat alá kell vetni.

Az elnökség ülésén a tagok egyhangúlag fogadták el azt a határozatot, amelyben felkérik a német államfőt: mentse föl tisztségéből Thilo Sarrazint.

Christian Wulff szövetségi elnök néhány órával a frankfurti bejelentés előtt, egy hírtelevíziónak nyilatkozva értésre adta: határozott intézkedést vár a jegybank vezetőségétől. Ebből kiindulva nem kétséges, hogy az államfő eleget fog tenni a Bundesbank-elnökség kérésének. (A grémium hattagú, értelemszerűen Sarrazin nélkül hozta meg a csütörtöki döntést.)

A 65 éves bankár, aki hugenotta ősöktől származik, anyai ágon pedig ír vér is csörgedezik az ereiben, az utóbbi hetekben több nyilatkozatával és hétfőn megjelent könyvével keltett felháborodást, illetve tiltakozást a német közélet szereplői körében. Többek között azt állította, hogy a muzulmán bevándorlók a német államon élősködnek, a gazdasági tevékenységükkel hajtott haszon eltörpül a hatalmas szociális kiadások mellett, amelyeket népes családjaik révén az államnak okoznak. Egy hétvégi interjúban pedig a "zsidókban meglévő közös génről" papolt - igaz, ezt utóbb "nagy marhaságnak" minősítette, és bocsánatot kért miatta.

Kijelentései Németország határain kívül is megrökönyödést váltottak ki. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke csütörtökön így reagált Sarrazin nyilatkozataira: "Mint polgár meg vagyok döbbenve a fenti állításokon, mint az ECB elnöke pedig teljes mértékben megbízom a Bundesbank elnökségének a döntésében".

A labda tehát Wulff térfelén van. Mint az államfő röviddel a frankfurti bejelentés után értésre adta, jogi szempontból igen gondosan meg fogja vizsgálni a Bundesbanktól érkezett kérvényt, és azután dönt arról, hogy fölmenti-e vagy sem Sarrazint.

A fölmentési indítvány példa nélkül áll a német jegybank 60 éves történetében - és a dolog távolról sincs lefutva. Amennyiben ugyanis Wulff a fölmentés mellett dönt, a bankár munkaügyi bírósághoz fordulhat, az pedig akár igazat is adhat neki, hiszen a munkaköri leírásába belefoglalt fölmentési indok - súlyos szakmai hiba vagy mulasztás - valóban nem forog fenn. Egy ilyen elhúzódó jogi utójáték tovább rombolhatja a Bundesbank már amúgy is megtépázott tekintélyét. Megfigyelők szerint azonban Frankfurtban tudatosan vállalták ezt a kockázatot, miután az utóbbi napokban egyre nagyobb nyomás nehezedett a jegybank vezetőire Sarrazin eltávolítása érdekében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk