kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Ki lett az év bankára?

A célok eléréséért tenni kell - vallja Balázs László, a Magyarországi Volksbank elnök-vezérigazgatója, akit az idén az év bankárává választottak a MasterCard versenyén. 2001-től dolgozik a pénzintézetnél - áll a Világgazdaságban.

Felsőfokú tanulmányai végeztével a bankszektorban találta magát Balázs László, a Magyarországi Volksbank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Amögött ugyanakkor, hogy pályája a kezdetektől a hitelintézetekhez kötődött, nem húzódott meg különösebb stratégiai cél vagy gyermekkori álom. Akkoriban ugyanis a bankok intenzíven keresték a munkaerőt, köztük a friss diplomásokat is. Pályafutását az akkori Magyar Külkereskedelmi Banknál (MKB) kezdte, és mivel tetszett neki, amit csinált, első generációs bankárrá vált. Az MKB után a német HypoVereinsbanknál (HVB) töltött el hoszszabb időt, előbb külföldön, majd itthon, a Volksbankhoz pedig egy fejvadászcég közreműködése révén jutott el 2001-ben.

A MasterCard idei versenyén kapott Az Év Bankára díj nagy boldogsággal töltötte el, nem kis részben azért, mert olyan formátumú szakemberek után ítélték neki oda, mint Csányi Sándor és Felcsuti Péter.

A Volksbank elnök-vezérigazgatójaként számára nagyon fontos, hogy értelmes célokat tűzzön ki a hitelintézet elé, tehát a stratégia világos legyen. Emellett "push it" típusú vezetőnek tartja magát: tehát nagyon határozott lépéseket tesz azért, hogy a megfogalmazott célokat el is érjék, és nagyon feszültté tudja tenni az a típusú hozzáállás, amikor egy problémáról csak beszélnek, de semmi sem történik annak megoldására. Ezzel együtt munkája során is nagyon odafigyel az emberi értékekre. Fontos számára, hogy úgy hozzon létre munkaköröket, hogy azok viszonylag széles spektrumot öleljenek fel, hiszen így lehetőségük nyílik a munkatársaknak arra, hogy kibontakoztassák kreativitásukat.

Nem hisz ugyanakkor abban, hogy valaki a nap 24 órájában bankár lehet, hiszen az elkerülhetetlenül torzulásokhoz vezet. Számára ebből a szempontból a családja jelenti a menedéket: legkisebb gyermekének esti fürdetésére mindig hazaér, és teljesen függetleníteni tudja magát a napi munkahelyi ügyektől.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk