Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Kiderült, kik lettek a 2011-es év Legjobb Munkahelyei

A Mátrai Erőmű Zrt. lett a legjobb magyar munkahely a nagyvállalatok között, míg a 250-1000-es létszámú vállalatok kategóriájában a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., az ennél kisebb cégek versenyében pedig a gyógyszeriparban tevékenykedő Janssen-Cilag Kft. nyert - közölte a díjakat a Világgazdasággal együttműködésben kiosztó Aon Hewitt humánerőforrás tanácsadó cég csütörtökön az MTI-vel.

Az immár 11. alkalommal elkészített Világgazdaság-Aon Hewitt 2011-es Legjobb Munkahely Felmérésben 100 vállalat több mint 23.000 munkatársát és 503 felsővezetőjét kérdezték meg, az elkötelezettség mellett vizsgálták a hiteles és emberközpontú vezetés, a teljesítményközpontúság, a vonzó munkáltatói arculat, és a fenntartható fejlődés szempontjait is - olvasható a közleményben.

Az 1000 munkavállalónál többet foglalkoztató nagyvállalatok között a második helyet a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft., a harmadikat pedig a Vodafone Magyarország nyerte el. A közepes vállalatok közül a második legjobb munkahely a BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt., a harmadik pedig az FGSZ Földgázszállító Zrt. lett. A kisvállalatok közül a Hilti (Hungária) Szolgáltató Kft. lett a második, az InterContinental Budapest pedig a harmadik.

Az idei felmérésben résztvevők munkatársainak átlagosan 62 százaléka elkötelezett és lojális munkaadója iránt, míg tavaly ez az arány csak 57 százalék volt, az elmúlt öt év átlaga pedig 54 százalék - derül ki a felmérésből. A legjobb munkahelyekhez még jobban ragaszkodnak a dolgozóik, ott a dolgozók 83 százaléka elkötelezett. A megkérdezettek kétharmada nehéz szívvel válna meg munkahelyétől, és csak 28 százalékuk mondja, hogy könnyen találna most új munkahelyet.

A legfiatalabbak a legkevésbé lojálisak: a 20-24 év közöttiek elkötelezettsége jóval alacsonyabb az idei magyar átlagnál, csupán 58 százalék. Iparágankénti bontásban a gyógyszeripari dolgozók a leginkább lojálisak (71 százalék), ezt követi az IT/telekom (67 százalék) majd a pénzügy iparág (65 százalék). A cégeknél a munkatársak 68 százaléka bízik a cég sikeres jövőjében, a legjobb munkahelyeknél 87 százalék gondolja ugyanezt.

A legjobb munkahely elismerést 3 iparági kategóriában is átadták: a gyógyszeripari cégek között a Janssen-Cilag Kft., a napi fogyasztási cikkek (FMCG) szektorból a Mars Magyarország Értékesítő Bt., a termelő cégek közül pedig a Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. lett a nyertes.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek