kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Kiemelkedően sok magyar vállalkozónőnek van alkalmazottja

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint tavaly Magyarországon az önfoglalkoztatók 47 százalékának volt alkalmazottja, ezen belül az önfoglalkoztató nők 39 százalékának, a férfiak 51 százalékának. Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos kutatásai szerint az uniós országok közül ez az arány Magyarországon a legmagasabb.

Az uniós országok átlaga csupán 24 százalék volt. Az uniós országok átlagánál a nők esetében 15 százalékkal, a férfiak esetében pedig 20 százalékkal magasabb a magyar arányszám - olvasható az NGM közleményében.

A nők esetében Magyarországot Írország, Németország és Franciaország követi. A férfiaknál 2011-ig Észtország vezette a rangsort, az élbolyban található még Ausztria és Németország. Mind a nőknél, mind a férfiaknál Romániában található a legkevesebb alkalmazottal dolgozó vállalkozó, de Nagy-Britannia is a lista végén foglal helyet ebben e tekintetben.

Az unióban a női foglalkoztatottak 10 százaléka, míg a férfiaknak 19 százaléka önfoglalkoztató. Magyarország kicsit az átlagtól elmarad, de így is az uniós középmezőnyben helyezkedik el. A 28 ország közül a nőknél a 16., a férfiaknál pedig a 19. helyet foglalja el Magyarország.

A legtöbb vállalkozó a mediterrán országokban tevékenykedik, míg az északi országokban a legkevesebb a számuk. A női vállalkozók aránya nem éri el az 5 százalékot Dániában, Észtországban és Norvégiában sem.

A női vállalkozók számának korábbi növekedése az unióban 2008-ban állt meg, míg Magyarországon a 2004-től tapasztalható csökkenést követően 2012 volt az első év, amikor növekedett. Tavaly a 15-64 éves női egyéni vállalkozók száma 8 ezerrel nőtt az előző évhez viszonyítva, és ezzel a 2008-as válság előtti létszámmal lett azonos a számuk. Szintén nőtt az alkalmazottal dolgozó női vállalkozók száma is, ők 2500-zal lettek többen, mint a válság előtti évben.

Szalai Piroska a gazdasági növekedés egyik kulcsát az erős, független, munkahelyeket biztosítani képes kisvállalkozásokban látja. A miniszteri biztos szerint fontos, hogy az uniós szinten kimagasló eredményeket meg tudják tartani a jövőben is - olvasható az NGM közleményében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk