kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Kiemelten képzett munkaerőt nyújt Budapest

A Cushman and Wakefiled 1990 óta létező kutatása alapján, mely a vállalatok cégalapítási célpontjait kutatja, Budapest jelentős előrelépéseket tett. A kutatás kilenc ország 500 vállalatvezetőjének véleményét kérdezte arról, hogy látja a jövőt, a trendeket a cégalapítások területén. Moszkvába települne a legtöbb nagyvállalat.

A Cushman and Wakefield főleg ipari, fogyasztói szolgáltatásokat kínáló cégeket kerestek meg a tanulmányuk elkészítéséhez, és törekedtek felsővezetőket megkérdezni, döntéshozók véleményére támaszkodni. Az eredményeket összefoglalva elmondható, hogy Magyarország vonzó célpont maradt a nemzetközi nagyvállalatok szemében, amikor helyszínt keres régiós központjának. A vállalati döntések egyik legfontosabb kritériuma, a munkavállalók képzettsége.

Ezen a területen érte el Budapest a legnagyobb előrelépést, a 90. helyről a 21.-re lépett fel. Ezzel a régióban a legfejlettebb munkaerőt tudjuk nyújtani. A nemzetközi tendenciákban is történtek változások: az munkaerő képzettségében a vezető három hely maradt: London, Párizs, Frankfurt stabilan tartja helyét, ám az első tízbe bekerült Hollandia, Belgium és Madrid is. A negatív oldalán a sornak Bukarestet lehet kiemelni, ahol a befektetők még mindig vonakodnak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk