Megjelent: 16 éve

Kilencszáz dolgozójától vált meg a német PIN Group

Betartotta a minimálbér bevezetésekor tett ígéretét a német PIN Group, s máris elbocsátott 900 dolgozót, mondván ilyen bérköltségek mellett képtelen fenntartani a jelenlegi kilencezres létszámot. A biztos fennmaradás érdekében további leépítéseket is tervez a cég - írja a Népszabadság.

Nem véletlen, hogy a PIN Group nem bírja a "versenyt", hiszen idén már 55 millió euró veszteséget kellett elkönyvelnie. Legnagyobb vetélytársa, az állami tulajdonú Deutsche Post, amely már korábban megegyezett a Ver.di szakszervezeti szövetséggel a postai minimálbér ügyében. A szakszervezetek eredetileg 7,50 eurós órabért tartottak minimálisan elfogadhatónak, a Deutsche Post azonban inkább alaposan ráígért, hogy a keleti tartományokban nyolc, a nyugatiakban 9,80 eurós ajánlatával lehetetlen helyzetbe hozza versenytársait. A a PIN-nél és a TNT-nél ugyanis az átlagos órabér 7,33 euró körül van, s a piacon még viszonylag új konkurencia képtelen lesz ilyen magas bérekkel talpon maradni.

Közgazdászok szerint a minimálbér jól hangzik, de bevezetése a német postai ágazatban legalább annyi embert hoz nehéz helyzetbe, mint ahánynak szociális vívmányt jelent. A fogyasztó is többszörösen rosszul jár, mivel így nem tud kialakulni egészséges verseny, s a fogyasztó sem juthat jobb, illetve olcsóbb szolgáltatásokhoz.

Az Európai Unió 27 tagállama közül 21-ben van minimálbér, legutóbb Nagy-Britanniában vezették be. Németországban változatlanul az egykori NSZK-beli modell az irányadó: az állam nem szól bele a bérmegállapodásokba, e kérdés kizárólag a munkaadókra és a munkavállalókra tartozik.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk