Megjelent: 17 éve

Kinevezték az országos főépítészt

Fegyverneky Sándor kedden átvette országos főépítészi megbízólevelét Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztertől.

Fegyverneky Sándor, az MTI-nek elmondta, hogy kinevezése nem érinti az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban betöltött építésügyi és építészeti főosztályvezetői státuszát. A szakember kinevezését február 16-án jelentették be.

Az országos főépítész (akit a jogszabályok állami főépítészként emlegetnek) - egyebek mellett - vezeti a központi építészeti-műszaki tervtanácsot, ő irányítja a minisztérium szakmai díjbizottságát, és számtalan kérdésben javaslattételi joga van. Így például az épületek és az épített környezet minőségének javítására, a szakképzésre, és bizonyos állami pénzek felosztására is tehet javaslatot.

Fegyverneky Sándor első elnöke volt a 2003. szeptember 1-jén alakult Országos Lakás és Építésügyi Hivatalnak (OLÉH). Ezt a beosztását 2004. december 10-ig töltötte be, akkortól elnökhelyettesként tevékenykedett az OLÉH 2006 szeptemberi megszüntetéséig.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek