Megjelent: 5 éve

Kirúgták a kukaholding vezetőit

Fél év késés után leadta 2017-es beszámolóját a a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. A kukaholdingként is ismert cégről kiderült, hogy a 2016-os veszteségénél bő kétszer nagyobb, 3,6 milliárd forintos mínusszal (adózott eredménnyel) zárta az évet. De ennél is több pénz hiányzik, a vezetőket ezért kirúgták.

A 24.hu cikke szerint a kukaholding körüli gazdálkodás miatt menesztették többek között Kántor Miklós gazdasági igazgatót és helyettesét, a jogi igazgatót, valamint Ferencz Kornél vezérigazgatói főtanácsadót is.

Az okok között szerepel a pozícióarcokon túl, hogy a korábban használt hibás adatok hibái miatt újra kellett számolni a 2016-os jelentésben közzétett veszteséget. Az új végeredmény 1,7 helyett 5,4 milliárd lett, vagyis a működése első két évében saját kimutatása szerint is több mint 9 milliárdos veszteséggel működött.

Az NHKV a 2016-os 61,7 milliárdos bevételét 2017-ben 82,5 milliárdra emelte. Ezt nem a menedzsment működése, hanem az okozta, hogy Budapestet is hozzácsatolták a központosított rendszerhez. Viszont nem tudtak behajtani 43,5 milliárd forintnyi számlát.

A cég ezért egy behajtócéget is megbízott, ami egy nagykállói kocsmaépületbe bejelentett négyfős kisvállalkozás. De az óriási alvállalkozói kör miatt ez nem lesz gazdaságos a kukaholding számára.
A 3,6 milliárdos mínuszt úgy hozta össze a cég, hogy közben felélte az 5 milliárd forintos alaptőkéjét, valamint egy 10 milliárdos tulajdonosi kölcsönt és egy 20 milliárdos MKB-hitelt. Az idén pedig egy kormányhatározattal további 26,5 milliárd forintot is beletettek a cégbe, hogy megőrizzék a működőképességét.

24.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk