kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Kiss Péter nem akarja növelni a munkaadói járulékokat

Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter szerint a kormány nem a munkaadók terheit akarja növelni, mert nem akarja veszélyeztetni a gazdálkodók versenyképességét.



Kapcsolódó témák

Kiss: bővíteni kell a munkaidőalapot

Nem a járulékemelésre



„Számukra a munkabérre nem rakódik teher, hiszen az egyéni járulékterhek növekszenek, a cégek oldalának terhei viszont nem növekszenek, tehát a munkaadói járulékokat nem kívánjuk növelni azért, hogy a gazdálkodók versenyképessége ne billenjen meg" – nyilatkozta a tárca vezetője pénteken reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Megítélése szerint „nyilvánvaló, hogy a foglalkoztatás stabilitását az jelenti, hogy a hazai kis- és középvállalkozókat hogyan tudjuk helyzetben tartani, ezért számukra az a fejlesztés a válasz, amely 2007 elején nyílik meg, ez évente 1000 milliárd forint támogatási forrást jelent".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek