Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Kisvállalkozók képzése uniós támogatással

Közel 2 ezer kisvállalkozás alkalmazottai és tulajdonosai vehettek részt 15 szakirányú továbbképzésen az IPOSZ szervezésében az elmúlt egy év során az Új Széchenyi Terv 288 millió forintos támogatása nyomán - jelentette be az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) alelnöke a projekt zárókonferenciáját megelőző sajtótájékoztatón, pénteken Egerben.

A képzési programban az ország 18 megyéjének kis- és mikrovállalkozásai, családi vállalkozásai kaptak lehetőséget alkalmazottaik szaktudásának, nyelvismeretének a bővítésére - közölte Hancz István.

Elmondta: egyebek között az uniós árufuvarozásra szakosító, fodrász-kozmetikus-sminkes, környezetvédelmi, vállalkozói ismereteket bővítő, kommunikációs és értékesítési ismereteket nyújtó képzéseket indított az IPOSZ a program keretében. Ugyanakkor angol és német nyelvtanfolyamokat is szerveztek.

A kurzusoknak 55 település adott helyszínt; a legtöbb oktatás Egerben és Győrben zajlott - ismertette a programot az alelnök. Hancz István sikerként értékelte, hogy felhívásukra egy emberként mozdult meg az ország kézműves közössége, és népszerűvé váltak a tanfolyamok.

Herman István, az Országgyűlés gazdasági bizottságának tagja (Fidesz) a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kisvállalkozások alkotják a nemzet gerincét, hiszen ők foglalkoztatják a munkavállalók 80 százalékát, illetve ők állítják elő a nemzeti össztermék felét.

A magyar iparosok folyamatos továbbképzése ugyanakkor rendkívül fontos, hiszen gyorsan változó világunkban szakmák halnak ki, és új szakmák születnek - mondta Herman István.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk