kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Kivonul Lengyelországból az IKEA?

Több ezer munkahelyet teremtő IKEA-beruházástól esik el Lengyelország egy jogi abszurdum vagy a kormány feledékenysége miatt - idézi Wojciech Dzwonkowskinak, a svéd lakberendezési cég lengyelországi beruházási igazgatójának szavait a Napi Online.

Az 1,6 milliárd értékű IKEA-beruházásból vélhetően azért nem részesülhet Lengyelország, mert tavaly, az előző, radikális jobboldali kormány idején elfogadtak egy, a hazai kiskereskedők védelmét szolgáló törvényt, amely korlátozza a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű kereskedelmi létesítmények létrehozását. Az új kormány ugyan már hivatali idejének elején jelezte, hogy hatályon kívül helyezi ezt a rendelkezést, erre azonban valamiért a mai napig nem került sor.

Az IKEA a jelenlegi hét mellé nyolc új áruházat tervezett nyitni (egyenként átlag 200 millió eurós költséggel), ám most leállította a fejlesztést, mondván, ilyen bizonytalan gazdasági környezetben nem kívánnak terjeszkedni. Sőt, Dzwonkowski közölte, még akár a teljes kivonulást is fontolóra vehetik, ha rövidesen nem helyezik hatályon kívül a törvényt; az előzetes hírek szerint Romániában vagy Bulgáriában próbálnának szerencsét.

Az évek során egyébként Lengyelország a cég második legnagyobb gyártóbázisa lett, 14 IKEA-üzemmel, vagyis a kivonulással komoly veszteség érné az országot. A Carrefour és a Tesco már több száz lengyelországi projektet állított le a törvény miatt.

Napi Online / Puls Biznesu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk