kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Klik: a jogszabály léptet be a pedagóguskarba, nem az aláírás

Semmi jelentősége annak, hogy a pedagógus aláírja-e az átsorolásáról szóló dokumentumot, ugyanis az új fizetése és Nemzeti Pedagógus Kari tagsága már rég eldőlt, amikor a törvény hatályba lépett – derül ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) közleményéből.

images

images

Sok pedagógus panaszkodik arra, hogy a bérátsorolásáról szóló dokumentumot futtában vagy nyomás alatt kellett aláírnia. Mások a pedagógus karba való automatikus beléptetés miatt emelték fel a szavukat.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerint az ő meglepődésük alaptalan, mert a pedagógusok a tankerületeken keresztül korábban már tájékoztatást kaptak a bérátsorolások menetéről. Az intézményfenntartó központ közleménye szerint a tankerületi igazgatók minden kérdésre részletes választ adtak.

Emlékeztettek arra: az új illetménytáblákat a köznevelésért felelős államtitkárság július végén közzétette, a törvénymódosítás és a kormányrendelet augusztus végén megjelent, így – tették hozzá – minden pedagógus hetekkel az átsorolás megkezdése előtt tájékozódhatott arról, mennyivel nő majd a fizetése.

Hangsúlyozták, hogy a pedagógusok bérátsorolása a pedagógushivatást támogató rendszer szeptember 1-jei bevezetése miatt történik, amely országosan 160 ezer pedagógusnak átlagosan 35-80 ezer forint bérnövekedést jelent.

Kitértek arra is, hogy mivel az új illetményrendszer bevezetése jogszabályon alapul, az is megkapja a magasabb bért, aki az ezt megállapító okirat aláírását megtagadta. „Tehát nem igaz az az állítás, hogy aki nem írja alá, vagy nem veszi át (az okiratot), nem kap fizetést” – olvasható a Klik közleményében.

Kiemelték, hogy a kinevezési okirat nem tartalmaz belépési nyilatkozatot a Nemzeti Pedagógus Karba, „pusztán tájékoztatást ad arról, hogy a törvény erejénél fogva válnak az önkormányzati és állami intézmények pedagógusai automatikusan a kar tagjaivá”.

A Klik emlékeztetett: idén a központi költségvetés 32,5 milliárd forint többletforrást biztosít a pedagógusok béremelésére. A közlemény szerint a munkáltató kedvező visszajelzéseket kap a tanároktól annak ellenére, hogy „sokan ellenkező híresztelésekkel akarják kisebbíteni azt a magyar emberek munkájának köszönhető eredményt, ami lehetővé tette a pedagógusok bérének jelentős emelését”.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja múlt pénteken ízléstelennek és megalázónak nevezte, hogy a pedagógusok az életpályamodellhez illeszkedő átsorolásuk aláírásával automatikusan a Nemzeti Pedagógus Kar részévé válnak. Véleménye szerint a kötelezővé tétellel nő a pedagógusok fenyegetettsége, hiszen az állását veszíti el az, aki az elkövetkezendő néhány napban nem írja alá a kinevezésének módosításáról szóló dokumentumot.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk