Megjelent: 13 éve

Kockázati pótlékért perel 700 egyetemi dolgozó

Több mint 700 alkalmazottja perli a Pécsi Tudományegyetemet elmaradt kockázati pótlékok, illetve az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt - tudta meg a bama.hu Burrat Husam ügyvédtől.

Burrat Husam ügyvéd elmondta, azonos munkakörben dolgozó közalkalmazottak között tettek különbséget a kockázati pótlékok tekintetében.

Az egyetem ellen született már másodfokú, elmarasztaló ítélet, több ügyben pedig kiegyeztek a felek. Burrat Husam szerint tekintve, hogy a perek azonosak, nem érthető, hogy többszöri megkeresése ellenére sem hajlandóak velük egyeztetési tárgyalásokat lefolytatni. A követelés személyenként legalább 720 ezer forint.

Az egyetemen azt közölték, 2003-tól kezdődően a kockázati pótlék folyósítása tekintetében egy jogszerűtlen gyakorlat alakult ki. A törvényi feltételek hiánya ellenére fizettek egyes közalkalmazottak részére kockázati illetménypótlékot, másoknak azonban, akiknek jogszerűen járt volna, nem.

Hozzátették: soha nem zárkóztak el az egyeztetésektől, ám egyelőre nem biztosítottak az esetleges egyezség teljesítéséhez szükséges anyagi feltételek. Igaz, a Legfelsőbb Bíróság e perekben még nem határozott, így még nem is számolnak tömeges kifizetésekkel.

bama.hu/Világgazdaság



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk