kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Költségtérítéses hallgatók nyerhetnek ösztöndíjat

Pályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hátrányos helyzetű, önköltséges képzésben részt vevő hallgatóknak.

Megjelent az Út a diplomához pályázat, amely ösztöndíjat vagy önköltségtámogatást kínál hátrányos helyzetű, önköltséges képzésben részt vevő hallgatóknak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a támogatásra azok a magyarországi felsőoktatási intézményben alap-, mester- vagy osztatlan képzésen, nappali, esti vagy levelező tagozaton hallgatói jogviszonnyal rendelkező, magyar állampolgárságú, önköltséges hallgatók pályázhatnak, akik hátrányos helyzetűnek minősülnek, és az adott szintű végzettséggel még nem rendelkeznek, vagy azonos szintű más képzésben nem vesznek részt.

Ösztöndíj elnyerése esetén a hallgató 200 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kaphat a 2013/2014-es tanév első és második tanulmányi féléveire, 10 hónapra, 2013. szeptember 2. és 2014. június 30. közötti időszakra.

Önköltség-támogatás esetén a hallgató legfeljebb félévenként 220 ezer forintra pályázhat. A támogatás legalább a képzési önköltség 60 százaléka, és legfeljebb annak 85 százaléka.

A minisztérium megbízásából és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett pályázat a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók felsőoktatási esélyteremtését, illetve tanulmányaik folytatásának támogatását szolgálja - írták.

A pályázati felhívás további részletei a www.emet.gov.hu oldalon találhatóak. A pályázat benyújtásának határideje december 23-a éjfél.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk